16. rész

Sziasztok!

Eljött a műsor ideje, a folytatás, kellemes olvasást kívánok mindenkinek!

Scarlet A. 

'Akkor tudjuk meg igazán, hogy mennyire szeretünk valakit, miután újra meghalljuk a hangját egy idő után.'

A mögöttem levő két férfi nagy hirtelen be akar lökni a szobába, de kitámasztom magam, és odafutok Gavinhez, aki a folyosó végén megbotlott, és most két egyenruhás ember ragadja meg a ruhájánál fogva.

- Gavin! -ugrok az öcsém nyakába. Teste forró, a haja nedves. Erős kéz szorítja meg a vállamat.

- Engedjen el! -odítom a férfinak. - Ő az öcsém, hadd jöjjön be velünk! -könyörgök neki. A férfi enyhít a szorításon, így könnyebben átlátom a dolgokat. Ki kell valamit találnom, hogy megvédjem Gavint. Hogy ne bántsák.

- Ez a gyerek betört az épületbe! -mondja az érces hang, majd folytatja -hogyan találtad meg ezt a helyet?! -kérdezi hitetlenkedve, gorombán.

- Hát, ügyes fiú vagyok. -mondja Gavin elégedetten, majd rámosolyog a férfira.

Bezárnak mindannyiunkat a szobába, ami már jobban néz ki mint előző szálláshelyünk. Narancssárga fotelek vannak egy hatalmas kivető előtt, mellette jobbra az étkező egy 12 fős, sötétbarna asztallal, amin már meg van tálalva. Én még mindig Gavinbe vagyok kapaszkodva, mert féltem. Nem akarom, hogy megint elvegyék tőlem. Ránézek ismét. Az arca mocskos, a pulcsija az ujjánál le van szakadva. De szürke szeme ugyanolyan élénk, mint mindig. Elmosolyodok.

- Hol jártál, Gavin Mellark? Hiányoltalak.

- Erre arra. -mondja bizalmasan. - Nagyon rég nem láttalak. Amint elrohantál, én futottam utánad, de sehol se találtalak. Szóltam Gale-nek, aki felhívta a nagyit. A nagyi megrémült, felhívta anyát. Hát ő hisztérikus állapotba került, és azonnal leutaztak apával. A rendőrség azóta is téged keres, anya pedig ki van készülve. A kórházban van, felerősödtek a rémálmai, halucinál. Nagyon aggódtam érte. Próbáltam valahogy segíteni a békeőröknek, de nem hagyták, hát magán nyomozásba kezdtem a kis szobában. Jegyzeteket készítettem arról, hogy milyen voltál, miket csináltál az utolsó napon, és próbáltam arra gondolni, hogy nem öltek meg, vagy nem bántottak téged. Feltérképeztem a várost, hogy hol lehetsz, az alagútrendszert is, de ott sem találtam semmit. A weben olvasgattam, mikor valaki keresett engem. Azt mondta, hogy tudja hol vagy. És szükségetek van a segítségemre.

- Ki volt az?! -kérdezem izgatottan.

- Nem tudom, nevet nem mondott. Csak azt, hogy ezen a környéken keresselek titeket. Beszöktem erre a területre, akkor kaptak el. Nem voltam elég óvatos. -vonja meg a vállát. Nem igazán szeretnék hangosan beszélni, mert itt már tuti hallgatnak minket. Pedig eddig csak egy interjút adtunk. Ennek a hatalmas, zsarnok rendszernek pedig az a célja, hogy megzavarja az embert. Össze nem függő cselekedetekkel és igazságtalan dolgokkal. A továbbiakban elindulok, hogy körbejárjam ezt a lakosztályt, míg Gavin lefeküdt aludni. Szörnyen kimerült, úgyhogy ráfér. Azt hiszem bizton állíthatom, hogy sokkal több történt vele, mint amit elmesélt. Nick velem tart, és beszélgetünk. Míg benézünk az első szobába, ami padlizsán bordó színű, Nick elmondja, hogy mit kellett neki mondani. Ő Finnick Odair fia, és büszke rá. Mert az apja egy hős volt, a hazáért küzdött. De a gonoszság nem akar véget érni. De újra van remény, amit most nem mi képviselünk. Hanem az új elnökjelölt. Mr. Deep. Egyfajta istenítésnek hangzik az egész, amibe beleborzongok. Elmondja Nick, hogy neki ez a Deep nem stimmel, mire én helyeslek. De ezeket titokban kell tartanunk. Átmegyünk a vele szembe levő szobába, ahol a szoba mentaszínű, és bézs színű bútorokat helyeztek el benne. Én elmesélem Nicknek, hogy szeretek gitározni. És énekelni. Mert ez az egyetlen dolog, amibe ki tudom fejezni magamat, az érzéseimet, a hangulatomat. A férfi hitetlenkedve néz rám, csodálkozik, hogy zenélek. Ahogy erre gondolok, rájövök, hogy már nagyon rég gitároztam. És csináltam valami hasznosat. A sírás folytogat, és görcsbe rándul a gyomrom. Nekitámaszkodok a falnak, hogy ne essek össze. Át kell gondolnom, hogy mi vár rám. A hírnevet valószínűleg ebben a pillanatban szerzem meg, ami annyit jelent, hogy nem lesz magánéletem. Meg kell játszanom magam, hazudnom kell, átverni azt a rengeteg embert, aki ebbe a városba van. Azt a rengeteg embert, akiket Snow elnök is átvert. Miért vagyunk ilyenek? Miért hiszünk el mindent, amit a képünkbe nyomnak? Miért fogadunk el mindent, amit megmondanak nekünk? Hogy öltözzünk, hogy viselkedjünk, mit szeressünk csinálni?

A nappaliban elindul a tv, úgyhogy odasietünk Nickkel, és látjuk, hogy már mindenki ott ül. Idai arrébb ül, hogy odaférjünk, majd síri csendben figyeljük, amit a tv képernyőre vetítenek.

- Üdv mindenkinek! Teofil Promsver vagyok, és friss hírekkel jövök ma önöknek. -néz a kamerába bájosan, majd hatamas vicsorral folytatja. A múltról magyaráz valami unalmas szöveget. Hirtelen mindenkinek milyen fontos lett a múlt. Emlékeztet minket Snow elnök szörnyű tetteiről, közben néhány képet bemutatnak. Majd a következő elnökökről, katasztrófákról beszél, politikai bukásokról, hazugságokról, kisebb háborúkról egy másik féltekén. Jobban megfigyelem a showman-t. Olívazöld haja van, vörösesbarna szeme, és babaarca. Nagy, fehér fogsora van, ami tuti nem eredeti. A szeméhez illő zakót aggattak rá, de látszik, hogy kényelmesen el van benne. Felcsillan a szemem, mert anyáról kezd beszélni. Megmutatják, hogy mit nyújtott ennek az országnak. A veszteségeket gondolom kihagyták. Hogy megváltotta a Kapitóliumot, de már visszavonult. És akkor jön egy videó. Egy fiatal, fekete hajú, kék szemű lánnyal nézek farkasszemet. Kissé bizonytalan, mégis bevenném, amit mond: hogy egy ember elhozza nekünk a békét. Ahogy elsötétül a kép, mindenki engem bámul. Remélem, hogy Gavin még alszik, de hátrafordulva látom, hogy tátott szájjal bámul.
- Remélem, nem érted félre. -mondom neki, mert értetlen fejjel bámul, de semmiképp sem szeretetteljesen. - Kényszerítettek. -suttogom az öcsémnek, aki megenyhül, és nem kérdez többet. Aztán látom a következő alakot. Egy jóképű, zöld szemű srác beszél ugyanolyan nyugodtsággal, mint az előző lány. Látom, hogy ahogy kiejti Annie Cresta nevét, könnybe lábad a szeme, majd tovább folytatja. És az utolsó személy, Idai. Komoran és mereven bámul a kamerába, és gépiesen elmondja a mondandóját. Ő a 8. körzetben született, és az ő anyja is egy győztes volt. Ceceliának hívták, aki egy gyönyörű, sötétbarna hajú nő volt, és volt még két testvére. Elmondja, hogy miután meghalt az anyja a 75. éhezők viadalában, a házukat felrobbantották, és a családja bent égett. De őt kimenekítette annak a csodálatos embernek az apja, aki elhozza nekünk a békét. Idai a videó végén már feszültnek látszik. Ismét átveszi a szót Teofil, és könnyes szemmel mondja, hogy nagyon meghatódott. Hogy végre igazán eljöhet az, amire évezredek óta vár az emberiség. Majd elmondja, hogy holnap is jön a friss indformációkkal, és hogy ki ez a Fenséges Ember.
- Hazugság. -suttogja Idai, és könnybe lábadt szemmel bemegy a legközelebbi szobába, becsapja maga mögött az ajtót.