Ha már itt szoktam írni ilyen kis apróságokat, szeretettel megkérném, hogy esetleg aki olvassa rendszeresen, az még feliratkozna? :3 Előre is köszi.
Itt vagyok. Vagyis nem én, hanem Rhodé. Ma van a nagy nap.
Kellemes Olvasást,
Scarlet A.
Végre azt hinném, jól alszok. Hosszú napok után mindig jó mélyen, édesen alszom. Most azonban nem így sikerült. Forgolódom, negatív fényű képeket látok felvillanni, egyszer valami vakító fény ragyog a szemembe, máskor meg zuhanok a mélybe, éles faágakba csavarodok.
Erősen szorítom össze a szememet, magamhoz ölelem a párnámat. Pislogni kezdek, és érzem, hogy a szívem kezd lassabban verni. Valami bevakít, de ez nem a nap. Gondolkodni kezdek, mert úgy érzem, hogy otthon vagyok. Nem, az nem lehet. Gyorsan felülök és körbenézek. Hamar visszaáll a memóriám a másodpercnyi tudatlanságból. Az ablakhoz megyek, és kinézek.
Óriási pelyhekben hull a hó kint, olyan gyönyörű és nyugtató, hogy pár percig így merengek. Nézem az óriási felhőkarcolókat, a forgatagot a lábaim alatt. Eltávolodom az ablaktól, és odatotyogok a a szekrényhez, ami ma már egy egész kis szobaszerűséget foglal magába. Gyönyörű ruhák sorakoznak vállfán, és én végigsimítom a kezemet rajtuk. A selyem, a szőrme, a bőr mind mind megtalálható, és nem utolsó sorban illatosak. Szépek, szépek. De a gitáromnál nem szebbek.
Sóhajtok egyet, és a nadrágokhoz fordulok. Egy kényelmes farmert választok, hozzá egy meleg, szürke pulcsit veszek magamra. Megfésülöm a hajamat, közben bezárom a szekrényt, belebújok a papucsomba, és a mai programot szemlélem a tableremen. Ma egész nap a szavazatokat számolják össze. Kötelező minden felnőtt embernek szavazni. Nem tart sokáig, mert mindenkinek meg van szabva, hogy mikor menjen be a fülkébe. Olyan tökéletesen meg van szervezve, hogy semmi probléma nem lehet. Rengeteg békeőr van mindenhol, nekik tegnap kellett szavazni, hogy ma bevethessék őket. Az emberek nem lázadnak, csak nyugalmat akarnak. De azért akad egy két olyan alak, aki nem bírja visszafojtani dühét, haragját, nem tetszését. Ezek ellen tenni kell valamit. Ráadásul rengeteg békeőr Deephez tartozik. Őket is sikerült megvesztegetnie ígéretekkel és pénzzel. Én komolyan elbizonytalanodom néha, hogy egy ilyen hatalmas értelmiséggel, egy ilyen zsenivel hogy tudnék szembe menni? Tényleg durva amit csinál, de mindig elgondolkodom azon is, hogy Ő is emberből van. Mint én. Semmi természetfeletti tudása nincs, sok szorgalma, nyugalma, letisztultsága, hidegvére, érzéketlensége és egy kis szerencséje is. Jó tulajdonságok egy pszichopata diktátornak. Régen is hasonlók voltak a diktátorok, bár nem sok információ van maguk után, mert az iratokat elpusztították feltevőleg. Ők sem voltak hülyék.
Mennem kell majd reggelizni, aztán lesz egy megbeszélés, hogy hánykor mi lesz, ezen együtt leszünk, utána végre valahára, ma nem fognak minket közvetíteni. Egész nap azt csinálhatunk, amit akarunk, de az épületen belül. Délután el kell mennünk a wellness kényeztetésre. Persze azt nem kényszerként éljük meg.
Tehát. Most van fél nyolc. Jó korán keltem ahhoz képest, mennyire fáradt voltam. De ez az alvás nehezen ment. A reggeli ma fél kilenctől fél tízig van. Ma kicsivel többet ehetünk, nem annyira feszes az étrendünk, mert nem mutatkozunk kamerában. Utána van egy tíz percünk összekapni magunkat, és indulunk abba a terembe, ahol legelőször is voltunk, mikor idehoztak. Minden olyan gyorsan történik, hogy elsőre fel se lehet fogni. Ehhez a pontos munkához rugalmasság kell, és tökéletességre törekedés. Nagyon jók, komolyan le a kalappal minden Deepnek dolgozójának.
Leülök az ágyamra. Veszek egy mély levegőt, kifújom, lehunyom a szememet. Aztán még egyszer. Mély levegő, kifújom. Hallgatom, ahogy dobog a szívem. A város zaja valahogy elülepszik. Érzem ahogy az oxigén átjár. Egy lenge pizsamában vagyok, de nem fázom, érzem ahogy a klíma mindenhol fújja a kellemes, bizsergető meleget. Megnyugszom. Szép fokozatosan megnyugszom.
Van időm, úgyhogy kicsit felbátorítom magamat. Előveszek egy papírt az asztalom fiókjából, és kezembe veszek egy tollat. Ketté választom a papírt, felírom hogy előnyök, a másik oldalra hogy hátrányok, és elkezdem. A helyzeteim hátrányai, hogy hazudok. Embereket verek át. Veszélyben van a családom, a barátaim is veszélyben vannak. Nem lehetek teljesen önmagam. Megbolondulok. Egy idegbeteggel állok szemben. Használnak, mint egy bábut. Hirtelen félrecsúszik a kezem, majd elkezdem összefirkálni a lapot. Ezekre magamtól is rájöttem.
Akkor a másik oldalra nézek. Mik az előnyei? Nick. Weston. Saját divatmárka. Pénz. Ezen elgondolkodom. Végül is, a pénznek is van előnye, nem? Most nem azt nézve, hogy zsugori, vagy ilyesmi lennék. Pénzt kapok Deepéktől, így tudok kampányolni a ruháimmal. Ugyanis, ma már nem számít az embereknek évszázadok óta, hogy mit mondanak a ruhájukkal, csak DIVAT, DIVAT, DIVAT. És más nem számít, egyre őrültebb stílusok kezdik uralmukat. Erre jövök én, a régi, klasszikus kis ruháimmal, és tetszik az embereknek. Már alig várják, hogy a nyerés után az én öltözékeimet hordják.
További előnyök: fejlődöm. Nő a teherbírásom, az állóképességem. Bírom a nehézségeket, kevesebbet sírok, erősödöm. Magabiztosabbá válok. Fizikailag is és mentálisan is erősödöm. Jobb dalokat írok, mint előtte. Jobban becsülöm a családomat. Jobban becsülöm az életet, az embereket.
Egyszerűen beállt a kezem, annyi minden jön elő, és csak írom. Meg kell hogy állapítsam, hogy a nehézségek csak megerősítenek minket. Elő kell vennünk a kreativitásunkat, mindent be kell vetnünk. Én is ezt tettem.
Elmosolyodom. Megfordítom a lapot, és rajzolni kezdek egy alakot. Alapszín legyen a kék, a szememhez illően. Legyen olyan, mint egy pasztellkék vattacukor, csak nőiesebb. Igen, meg van a ruha alaprajza. Kell felveszek hozzá egy fekete, lakk magassarkút. Egy vékony, fekete övet a derekamhoz.
Majd még folytatom. Felállok, felkapom a legközelebb heverő kardigánt, belebújok a papucsomhoz, és elindulok kifelé.
Senki nincs még itt, csak a felszolgálók pakolják az ételeket. Olyan jó illat keveredik a levegőben, hogy szinte magához húz. Köszönök nekik. Csodálkozva felnéznek, majd bizonytalanul folytatják a pakolást. Lehuppanok a székre, és hátradőlök.
- Hm, csodás illata van, nem? -kérdezem tőlük.
- Kellemes. -jegyzi meg az egyik, majd mikor ránézek, lekapja rólam a tekintetét. Elhalványodik a mosolyom.
- Félnek tőlem, vagy mi?
Idegesen pillantanak rám akik épp erre jönnek. Lerakják elém a tányért, és rajta a rántottát.
- Kérem, legyenek egy kicsit vidámabbak... nem szolgák önök.. felszolgálók! - próbálom biztatni őket, de így utólag úgy hangzik, mintha én lennék a kis angyal, aki megpróbálja felhősen látni a dolgokat. Mint egy kislány. Priscilla hangját hallom, ahogy azt hadarja, hogy ne beszélgessenek a felszolgálók, hanem mozogjanak. Na, ezt jól megcsináltam. Ha eddig bírtak egy kicsit, most már annyira sem.
Ám az egyik lány, akinek szőke haja van, egy félmosolyt eresztve hagy ott engem. A többiek is elmentek.
- Jó reggelt, aranyom! -köszönt Priscilla. Köszönök neki mosolyogva, hagy örüljön.
Priscilla elkezd áradozni, hogy milyen csodás ez a reggel, és hogy már tuti, hogy mi nyerünk. Annyira örül, hogy nem várja meg, míg a többiek jönnek, elkezd enni, pedig ő mindig bevár mindenkit. Én is elkezdek így hát enni. Szép lassan jön Idai, és egy húsz perc múlva Nick is. A haja kuszán áll, de szemei csillognak. Elmosolyodom, ahogy végignézek rajta, és újra csak arra gondolok, hogy milyen jó, hogy ő itt van velem. Együtt fogjuk hamarosan megdönteni Deep hatalmát. Csak előbb meg kell kapnia. És ez ma fog megtörténni. Olyan lassan történtek eddig az események, de ma éjfél után tuti felborul a rend. Az emberekből valami előfog törni, valami nagyon rossz. Kiráz a hideg, ha erre gondolok, de ma meg fog történni, úgyhogy fel kell készülnöm, mert eddig minden olyan kényelmes volt viszonylag. A hazudozásba is bele lehet törődni. De alig várom már, hogy őszintén kiereszthessem a hangomat!
Reggelizünk, el is megy az idő, és elég kellemesen. Nick és Dixon olyan poénokat mondanak, hogy pukkadunk a nevetéstől, és azon ügyködünk, hogy az étel a szánkban maradjon.
Gyorsan berohanok a szobába. Átööltözöm, mert szeretnék azért a megbeszélésen viszonylag jól kinézni. Egy sötétkék pulcsit veszek fel, amin fehér hópetty minták vannak, egy koptatott farmert, és a sötétkék bokacsizmámat. A kedvenc kötött fehér sálamat tekerem a nyakamba, és így indulok ki, a tableremmel a kezemben.
- Készen állok! -jelentem be, és kihúzom magam. Nick a hüvelykujját mutatja bíztatásképpen.
- Szuper vagy! -mosolyog. - Bár ezt eddig tudtuk. -teszi hozzá, mire összehúzom a szemöldököm. Nem szoktam bedőlni a férfi nyájasságnak, de Nick bizonytalanná lesz. Ő nem szokott csak ÚGY mondani dolgokat. Minden esetre rámosolygok, és mire végre Idai is csatlakozik hozzánk, megyünk a központi gyűlés terembe.
A halványbarna terem már megszokottá vált, most mégis olyan érzésem lenne, mintha teljesen idegen lenne a légkör. A nagy üvegfal aggasztóan nyitott, mintha mindenki minket nézne. Tarly Gren ismert arca elég nyúzottnak tűnik, ilyennek még nem láttam. Egy hatalmas kávés bögrét szorongat a bal kezében, jobb kezében egy mappa, amit lecsap az asztalra. Erre a még duruzsoló Nick és Dixon is csendben maradnak, Idai is felnéz.
- A mai nap különleges. Mindenkinek jó lesz! Ti és a stáb pihenhettek, Deep nyer, én pedig éjfélig dolgozhatok. De megéri, tudjátok?! -mondja mély, határozott hangon. Gyorsan végig vesszük, hogy meddig csinálhatunk amit akarunk, hogy mi lesz a győzelem után. Egész éjszaka bulizás, reggel exkluzív interjút ad Alexander Deep, utána feltárja a magánéletét, bemutatja a családját. Ennél a szónál meglepődöm.
- A családját? Van családja?
- Már hogy ne lenne? - forgatja szánakozóan a szemeit Tarly. Hozzá szoktam a stílusához. - Egy gyönyörű, szőke hajú, karcsú modell felesége, Cristine Deep, és egy két éves kisfiúk, Darell.
A szám csaknem tátva maradt.
- Hogyhogy erről még nem tudtunk?
- Mert hadi titok. 24 órás védelem alatt vannak, senki sem tud róluk, hogy biztonságban legyenek.
Többet nem kérdezősködök, csak bólintok. Majd Westontól kérdezek. Ő biztos tudta. Szóval egy felesége van! És egy kisfia?! Így nehéz. Egy jófej apukának mutatja be magát, ez így elég hihető.
Kinyílik az ajtó, és valaki belép. Nem nézek oda, biztos csak egy felszolgáló.
- Bocsánat, hogy megzavartam ezt a fontos megbeszélést! -kezd bele a bocsánatkérésbe az ismerős hang. Hirtelen minden izmom megfeszül. Nem nézek fel továbbra sem.
- De egy kicsit beszélnem kell a leendő pajtásaimmal! -folytatja. Ránézek. Kígyó szemei lazán, határozottan szegezik keresztül az én szemeimet. Majd bólint Tarlynak, hogy menjen ki. Arcom rezzenéstelen, igyekszem érzelmeimet palástolni.
Tarly kimegy, ő pedig mosolyog. Most veszem észre a bort a kezében. Önt magának.
- Azt hiszem, már ihatnánk a győzelmemre, nem de?
Ekkor megnyom egy gombot, és az asztalainkból borospoharak jönnek fel. Leveszem könyökömet az asztalról, és keresztbe font karral ülök tovább. Mereven nézem a poharat.
A csendes szobában visszahangoznak a léptei. Önt nekem. A legdrágább parfüm van rajta, mégis olyan, mintha gennyes szaga lenne. Meg hullaszaga. És ez keveredik vér és hányás szagával. Nyelek egyet. Miért mozog ilyen lassan? Vigye már innen a karját. Önt Idainak, Nicknek, Dixonnak, Priscillának.
- Nagyon sok tervem van. -kezd bele. Megkéri Priscillát, hogy hozzon nekünk egy kis virágot a kertről lentről, mert úgy teljes, addig megvárjuk. Ő örömmel feláll, és szinte rohan.
- Majd elmondjuk neki is, de idő van. Szóval. Én nagyon bírlak titeket, és örülök, hogy a kamerákba ti is. Egész jól alakítjátok... de... írtak egy olyan cikket egy híres újságba, hogy látszik rajtatok, mennyire nem vagytok őszinték Egy vizsgálat mutatta meg a mimikáitok alapján. Sajnos valamit tennem kellett... Úgyhogy, az újságíró már nem lesz akadály a hülye ügyködéseivel. -mondja, majd megvonja a vállát. Fél perces kínzó, feszült csend következik.
- Én nem tudom, mit kéne még adnom nektek. -kezd bele lazán. - MI A FENÉT TEGYEK, HOGY NORMÁLIS MŰSORT TUDJATOK CSINÁLNI?! Hogy normális sztárként viselkedjetek?! Ne úgy, mint a fogyatékosok, vagy akik szét unják a fejüket?! -üvölti, teljesen megrezzenek. Elneveti magát. - Bocs, muszáj volt üvöltöznöm, nem tudom mivel ösztönözhetnélek titeket. Sajnos ennek lesznek következményei, de azért viselkedjetek továbbra is, nehogy... tudjátok. Nehéz ebben a világban élni. Én rendet fogok tenni, de ha valaki a békével szembe megy, azt sajnos el kell hallgattatni. -felemeli a kezét védekezésképpen - Ez nem miattam van. Sajnos ez a lázadók sorsa... Az igazság ellen nem lehet lázadni.
Felröhögnék magamban ezen a hülyeségen. Miért nem tud nyíltan beszélni? Ennyire nehéz őszintének lenni?
- Lehet, hogy az embereknek valami extrára van szüksége. Valami pikánsra. Egy kis romantikára. Nem? -néz ránk alattomos mosollyal az arcán.
Erősen szorítom össze a szememet, magamhoz ölelem a párnámat. Pislogni kezdek, és érzem, hogy a szívem kezd lassabban verni. Valami bevakít, de ez nem a nap. Gondolkodni kezdek, mert úgy érzem, hogy otthon vagyok. Nem, az nem lehet. Gyorsan felülök és körbenézek. Hamar visszaáll a memóriám a másodpercnyi tudatlanságból. Az ablakhoz megyek, és kinézek.
Óriási pelyhekben hull a hó kint, olyan gyönyörű és nyugtató, hogy pár percig így merengek. Nézem az óriási felhőkarcolókat, a forgatagot a lábaim alatt. Eltávolodom az ablaktól, és odatotyogok a a szekrényhez, ami ma már egy egész kis szobaszerűséget foglal magába. Gyönyörű ruhák sorakoznak vállfán, és én végigsimítom a kezemet rajtuk. A selyem, a szőrme, a bőr mind mind megtalálható, és nem utolsó sorban illatosak. Szépek, szépek. De a gitáromnál nem szebbek.
Sóhajtok egyet, és a nadrágokhoz fordulok. Egy kényelmes farmert választok, hozzá egy meleg, szürke pulcsit veszek magamra. Megfésülöm a hajamat, közben bezárom a szekrényt, belebújok a papucsomba, és a mai programot szemlélem a tableremen. Ma egész nap a szavazatokat számolják össze. Kötelező minden felnőtt embernek szavazni. Nem tart sokáig, mert mindenkinek meg van szabva, hogy mikor menjen be a fülkébe. Olyan tökéletesen meg van szervezve, hogy semmi probléma nem lehet. Rengeteg békeőr van mindenhol, nekik tegnap kellett szavazni, hogy ma bevethessék őket. Az emberek nem lázadnak, csak nyugalmat akarnak. De azért akad egy két olyan alak, aki nem bírja visszafojtani dühét, haragját, nem tetszését. Ezek ellen tenni kell valamit. Ráadásul rengeteg békeőr Deephez tartozik. Őket is sikerült megvesztegetnie ígéretekkel és pénzzel. Én komolyan elbizonytalanodom néha, hogy egy ilyen hatalmas értelmiséggel, egy ilyen zsenivel hogy tudnék szembe menni? Tényleg durva amit csinál, de mindig elgondolkodom azon is, hogy Ő is emberből van. Mint én. Semmi természetfeletti tudása nincs, sok szorgalma, nyugalma, letisztultsága, hidegvére, érzéketlensége és egy kis szerencséje is. Jó tulajdonságok egy pszichopata diktátornak. Régen is hasonlók voltak a diktátorok, bár nem sok információ van maguk után, mert az iratokat elpusztították feltevőleg. Ők sem voltak hülyék.
Mennem kell majd reggelizni, aztán lesz egy megbeszélés, hogy hánykor mi lesz, ezen együtt leszünk, utána végre valahára, ma nem fognak minket közvetíteni. Egész nap azt csinálhatunk, amit akarunk, de az épületen belül. Délután el kell mennünk a wellness kényeztetésre. Persze azt nem kényszerként éljük meg.
Tehát. Most van fél nyolc. Jó korán keltem ahhoz képest, mennyire fáradt voltam. De ez az alvás nehezen ment. A reggeli ma fél kilenctől fél tízig van. Ma kicsivel többet ehetünk, nem annyira feszes az étrendünk, mert nem mutatkozunk kamerában. Utána van egy tíz percünk összekapni magunkat, és indulunk abba a terembe, ahol legelőször is voltunk, mikor idehoztak. Minden olyan gyorsan történik, hogy elsőre fel se lehet fogni. Ehhez a pontos munkához rugalmasság kell, és tökéletességre törekedés. Nagyon jók, komolyan le a kalappal minden Deepnek dolgozójának.
Leülök az ágyamra. Veszek egy mély levegőt, kifújom, lehunyom a szememet. Aztán még egyszer. Mély levegő, kifújom. Hallgatom, ahogy dobog a szívem. A város zaja valahogy elülepszik. Érzem ahogy az oxigén átjár. Egy lenge pizsamában vagyok, de nem fázom, érzem ahogy a klíma mindenhol fújja a kellemes, bizsergető meleget. Megnyugszom. Szép fokozatosan megnyugszom.
Van időm, úgyhogy kicsit felbátorítom magamat. Előveszek egy papírt az asztalom fiókjából, és kezembe veszek egy tollat. Ketté választom a papírt, felírom hogy előnyök, a másik oldalra hogy hátrányok, és elkezdem. A helyzeteim hátrányai, hogy hazudok. Embereket verek át. Veszélyben van a családom, a barátaim is veszélyben vannak. Nem lehetek teljesen önmagam. Megbolondulok. Egy idegbeteggel állok szemben. Használnak, mint egy bábut. Hirtelen félrecsúszik a kezem, majd elkezdem összefirkálni a lapot. Ezekre magamtól is rájöttem.
Akkor a másik oldalra nézek. Mik az előnyei? Nick. Weston. Saját divatmárka. Pénz. Ezen elgondolkodom. Végül is, a pénznek is van előnye, nem? Most nem azt nézve, hogy zsugori, vagy ilyesmi lennék. Pénzt kapok Deepéktől, így tudok kampányolni a ruháimmal. Ugyanis, ma már nem számít az embereknek évszázadok óta, hogy mit mondanak a ruhájukkal, csak DIVAT, DIVAT, DIVAT. És más nem számít, egyre őrültebb stílusok kezdik uralmukat. Erre jövök én, a régi, klasszikus kis ruháimmal, és tetszik az embereknek. Már alig várják, hogy a nyerés után az én öltözékeimet hordják.
További előnyök: fejlődöm. Nő a teherbírásom, az állóképességem. Bírom a nehézségeket, kevesebbet sírok, erősödöm. Magabiztosabbá válok. Fizikailag is és mentálisan is erősödöm. Jobb dalokat írok, mint előtte. Jobban becsülöm a családomat. Jobban becsülöm az életet, az embereket.
Egyszerűen beállt a kezem, annyi minden jön elő, és csak írom. Meg kell hogy állapítsam, hogy a nehézségek csak megerősítenek minket. Elő kell vennünk a kreativitásunkat, mindent be kell vetnünk. Én is ezt tettem.
Elmosolyodom. Megfordítom a lapot, és rajzolni kezdek egy alakot. Alapszín legyen a kék, a szememhez illően. Legyen olyan, mint egy pasztellkék vattacukor, csak nőiesebb. Igen, meg van a ruha alaprajza. Kell felveszek hozzá egy fekete, lakk magassarkút. Egy vékony, fekete övet a derekamhoz.
Majd még folytatom. Felállok, felkapom a legközelebb heverő kardigánt, belebújok a papucsomhoz, és elindulok kifelé.
Senki nincs még itt, csak a felszolgálók pakolják az ételeket. Olyan jó illat keveredik a levegőben, hogy szinte magához húz. Köszönök nekik. Csodálkozva felnéznek, majd bizonytalanul folytatják a pakolást. Lehuppanok a székre, és hátradőlök.
- Hm, csodás illata van, nem? -kérdezem tőlük.
- Kellemes. -jegyzi meg az egyik, majd mikor ránézek, lekapja rólam a tekintetét. Elhalványodik a mosolyom.
- Félnek tőlem, vagy mi?
Idegesen pillantanak rám akik épp erre jönnek. Lerakják elém a tányért, és rajta a rántottát.
- Kérem, legyenek egy kicsit vidámabbak... nem szolgák önök.. felszolgálók! - próbálom biztatni őket, de így utólag úgy hangzik, mintha én lennék a kis angyal, aki megpróbálja felhősen látni a dolgokat. Mint egy kislány. Priscilla hangját hallom, ahogy azt hadarja, hogy ne beszélgessenek a felszolgálók, hanem mozogjanak. Na, ezt jól megcsináltam. Ha eddig bírtak egy kicsit, most már annyira sem.
Ám az egyik lány, akinek szőke haja van, egy félmosolyt eresztve hagy ott engem. A többiek is elmentek.
- Jó reggelt, aranyom! -köszönt Priscilla. Köszönök neki mosolyogva, hagy örüljön.
Priscilla elkezd áradozni, hogy milyen csodás ez a reggel, és hogy már tuti, hogy mi nyerünk. Annyira örül, hogy nem várja meg, míg a többiek jönnek, elkezd enni, pedig ő mindig bevár mindenkit. Én is elkezdek így hát enni. Szép lassan jön Idai, és egy húsz perc múlva Nick is. A haja kuszán áll, de szemei csillognak. Elmosolyodom, ahogy végignézek rajta, és újra csak arra gondolok, hogy milyen jó, hogy ő itt van velem. Együtt fogjuk hamarosan megdönteni Deep hatalmát. Csak előbb meg kell kapnia. És ez ma fog megtörténni. Olyan lassan történtek eddig az események, de ma éjfél után tuti felborul a rend. Az emberekből valami előfog törni, valami nagyon rossz. Kiráz a hideg, ha erre gondolok, de ma meg fog történni, úgyhogy fel kell készülnöm, mert eddig minden olyan kényelmes volt viszonylag. A hazudozásba is bele lehet törődni. De alig várom már, hogy őszintén kiereszthessem a hangomat!
Reggelizünk, el is megy az idő, és elég kellemesen. Nick és Dixon olyan poénokat mondanak, hogy pukkadunk a nevetéstől, és azon ügyködünk, hogy az étel a szánkban maradjon.
Gyorsan berohanok a szobába. Átööltözöm, mert szeretnék azért a megbeszélésen viszonylag jól kinézni. Egy sötétkék pulcsit veszek fel, amin fehér hópetty minták vannak, egy koptatott farmert, és a sötétkék bokacsizmámat. A kedvenc kötött fehér sálamat tekerem a nyakamba, és így indulok ki, a tableremmel a kezemben.
- Készen állok! -jelentem be, és kihúzom magam. Nick a hüvelykujját mutatja bíztatásképpen.
- Szuper vagy! -mosolyog. - Bár ezt eddig tudtuk. -teszi hozzá, mire összehúzom a szemöldököm. Nem szoktam bedőlni a férfi nyájasságnak, de Nick bizonytalanná lesz. Ő nem szokott csak ÚGY mondani dolgokat. Minden esetre rámosolygok, és mire végre Idai is csatlakozik hozzánk, megyünk a központi gyűlés terembe.
A halványbarna terem már megszokottá vált, most mégis olyan érzésem lenne, mintha teljesen idegen lenne a légkör. A nagy üvegfal aggasztóan nyitott, mintha mindenki minket nézne. Tarly Gren ismert arca elég nyúzottnak tűnik, ilyennek még nem láttam. Egy hatalmas kávés bögrét szorongat a bal kezében, jobb kezében egy mappa, amit lecsap az asztalra. Erre a még duruzsoló Nick és Dixon is csendben maradnak, Idai is felnéz.
- A mai nap különleges. Mindenkinek jó lesz! Ti és a stáb pihenhettek, Deep nyer, én pedig éjfélig dolgozhatok. De megéri, tudjátok?! -mondja mély, határozott hangon. Gyorsan végig vesszük, hogy meddig csinálhatunk amit akarunk, hogy mi lesz a győzelem után. Egész éjszaka bulizás, reggel exkluzív interjút ad Alexander Deep, utána feltárja a magánéletét, bemutatja a családját. Ennél a szónál meglepődöm.
- A családját? Van családja?
- Már hogy ne lenne? - forgatja szánakozóan a szemeit Tarly. Hozzá szoktam a stílusához. - Egy gyönyörű, szőke hajú, karcsú modell felesége, Cristine Deep, és egy két éves kisfiúk, Darell.
A szám csaknem tátva maradt.
- Hogyhogy erről még nem tudtunk?
- Mert hadi titok. 24 órás védelem alatt vannak, senki sem tud róluk, hogy biztonságban legyenek.
Többet nem kérdezősködök, csak bólintok. Majd Westontól kérdezek. Ő biztos tudta. Szóval egy felesége van! És egy kisfia?! Így nehéz. Egy jófej apukának mutatja be magát, ez így elég hihető.
Kinyílik az ajtó, és valaki belép. Nem nézek oda, biztos csak egy felszolgáló.
- Bocsánat, hogy megzavartam ezt a fontos megbeszélést! -kezd bele a bocsánatkérésbe az ismerős hang. Hirtelen minden izmom megfeszül. Nem nézek fel továbbra sem.
- De egy kicsit beszélnem kell a leendő pajtásaimmal! -folytatja. Ránézek. Kígyó szemei lazán, határozottan szegezik keresztül az én szemeimet. Majd bólint Tarlynak, hogy menjen ki. Arcom rezzenéstelen, igyekszem érzelmeimet palástolni.
Tarly kimegy, ő pedig mosolyog. Most veszem észre a bort a kezében. Önt magának.
- Azt hiszem, már ihatnánk a győzelmemre, nem de?
Ekkor megnyom egy gombot, és az asztalainkból borospoharak jönnek fel. Leveszem könyökömet az asztalról, és keresztbe font karral ülök tovább. Mereven nézem a poharat.
A csendes szobában visszahangoznak a léptei. Önt nekem. A legdrágább parfüm van rajta, mégis olyan, mintha gennyes szaga lenne. Meg hullaszaga. És ez keveredik vér és hányás szagával. Nyelek egyet. Miért mozog ilyen lassan? Vigye már innen a karját. Önt Idainak, Nicknek, Dixonnak, Priscillának.
- Nagyon sok tervem van. -kezd bele. Megkéri Priscillát, hogy hozzon nekünk egy kis virágot a kertről lentről, mert úgy teljes, addig megvárjuk. Ő örömmel feláll, és szinte rohan.
- Majd elmondjuk neki is, de idő van. Szóval. Én nagyon bírlak titeket, és örülök, hogy a kamerákba ti is. Egész jól alakítjátok... de... írtak egy olyan cikket egy híres újságba, hogy látszik rajtatok, mennyire nem vagytok őszinték Egy vizsgálat mutatta meg a mimikáitok alapján. Sajnos valamit tennem kellett... Úgyhogy, az újságíró már nem lesz akadály a hülye ügyködéseivel. -mondja, majd megvonja a vállát. Fél perces kínzó, feszült csend következik.
- Én nem tudom, mit kéne még adnom nektek. -kezd bele lazán. - MI A FENÉT TEGYEK, HOGY NORMÁLIS MŰSORT TUDJATOK CSINÁLNI?! Hogy normális sztárként viselkedjetek?! Ne úgy, mint a fogyatékosok, vagy akik szét unják a fejüket?! -üvölti, teljesen megrezzenek. Elneveti magát. - Bocs, muszáj volt üvöltöznöm, nem tudom mivel ösztönözhetnélek titeket. Sajnos ennek lesznek következményei, de azért viselkedjetek továbbra is, nehogy... tudjátok. Nehéz ebben a világban élni. Én rendet fogok tenni, de ha valaki a békével szembe megy, azt sajnos el kell hallgattatni. -felemeli a kezét védekezésképpen - Ez nem miattam van. Sajnos ez a lázadók sorsa... Az igazság ellen nem lehet lázadni.
Felröhögnék magamban ezen a hülyeségen. Miért nem tud nyíltan beszélni? Ennyire nehéz őszintének lenni?
- Lehet, hogy az embereknek valami extrára van szüksége. Valami pikánsra. Egy kis romantikára. Nem? -néz ránk alattomos mosollyal az arcán.
Szia :)
VálaszTörlésJujj.. nagyon jó volt ez a rész ;) És amit a végén Dixon mond... húú, borsózik a hátam tőle...>< Meg az utolsó mondatod.... hmm, sejtelmes :)
Várom a következőt :)
Puszi: Adél
Szia!
TörlésKöszönöm ismét biztató kommentedet :)