4. rész

Sziasztok!
Itt a következő rész, lehet hogy az ezután késni fog kicsit, de csak KICSIT. Remélem tetszeni fog, élvezzétek, érezzétek át!^^
Kellemes Olvasást!

'A zene csodálatos. Nem lehet körülírni, csak tapogatózni tudunk, hogy sokszor a zene miket vált ki az emberből. Nagyon tudjuk élvezni, ha boldogok vagyunk, és ha szomorúak, akkor a zene valahogy támogat. És régi emlékeket és érzéseket tud ébreszteni az emberben. Amiket régen éreztünk. Akkor, amikor az a bizonyos dolog történt. Amit sokan inkább meg se hallgatnak, hogy ne kelljen visszagondolni, emlékezni. Tudom, hogy a szüleim életébe melyik dal ILYEN.'

3. rész

Sziasztok! 
Ez még mindig az eleje, de remélem tetszik. Nem akarok nagyon gyorsan a közepébe vágni, hogy legyen egy kis könyvszerűsége, ezért nem sietem el annyira. De mindennek megvan az ideje.. ;) Kellemes olvasást!

'Mindenkinek vannak titkai. Olyanok, amiket csak bizalmasoknak mondd el, olyanok, amelyeket senkinek. Csak a szívében, a gondolataiban őriz. Olyan dolgok, amiket ha akarna se tudna elfelejteni. Vagy olyan személyek. Van, hogy olyanok is ismernek téged, akiket te életedben nem láttál. Vagy nem emlékszel rájuk. Úgy érzem, nekem több ilyen ismerősöm is van.'

2. rész

'Néha úgy érzem, hogy egy pillangó vagyok. Egy lila, hercegnőszerű pillangó. Könnyű vagyok, és vidám. Önfeledten szárnyalok sok pillangótársammal együtt. Csak a rossz akarókkal kell vigyázni. Akik el akarnak kapni, elvenni csodás színemet, és utána összetiporva otthagyni. Haldokolva. Még a pillangóknak is vigyázniuk kell.'

1. rész

Kedves mindenki!

Itt az első rész, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, és hogy kinek a fejében milyen gondolatok jönnek elő. Kellemes olvasást! :)

Bevezető

"A réten játszanak. A fekete hajú, kék szemű lány táncol. A szőke, göndörhajú, szürke szemű kisfiú aprócska lábain próbál lépést tartani vele. Öt, tíz, (tizenöt) évbe telt, hogy beleegyezzem. De Peeta annyira akarta őket. Amikor a lányom először megmozdult a hasamban, olyan ősi rettegés lett úrrá rajtam, amely egyidős volt az élettel. És csak akkor enyhült, mikor a kezemben tarthattam őt. A második terhesség már valamivel -nem sokkal - könnyebb volt.
A gyerekek most kezdenek kérdezgetni. Az arénákat elpusztították, emlékműveket állítottak, többé nincsen Éhezők Viadala. De történelemórán tanulnak róla, és a kislány sejti, hogy mi is részt vettünk a viadalon. Néhány év, és a fiú is tudni fogja. Hogyan mesélhetnék arról a világról anélkül, hogy halálra rémíteném őket? A gyermekeim, akik biztosak benne, hogy ez a dal igaz:

A láperdő mélyén, a fűzfa lombja alatt
A pázsitágyra, a puha, zöld párnára
Hajtsd le a fejed, hunyd le álmos szemed
És amikor újra kinyiod, felkel a nap.

Itt biztonságban vagy, nem fázol
A százszorszép mindentől megóv
S a holnap valóra váltja az álmaidat
Drága kicsikém, úgy szeretlek.

[...] "

Rhodé 17 éves. Sok dolgot tud szüleiről öccsével, Gavinnel, de rengeteget nem tud. Az egyre izzó, égető érzés a hatalmába keríti: a kíváncsiság. Meg akarja tudni a múltat. Akár jó, akár rossz.
Ezért hát elindul, még ő maga se tudja, hogy hova, de elindul. És hogy mi sül ki belőle...? Bele se gondol, hogy hatalmas veszély is fenyegetheti? Hogy a Viadala megszüntetése óta nem lett jobb a világ? Hogy az új generáció is ugyanazon szellemmel születik, mint az előző?