20. rész

Kedves olvasóim!
Azta! Ez már a huszadik rész :D Nagyon örülök hogy idáig eljutottunk, köszönöm nektek hogy olvastok :3 :D
És mindjárt itt a Karácsony! *-* nincs nagyon monjduk olyan hangulatom, pedig karácsonyi zenéket hallgatok meg mindent karácsonyi színekbe borítottam... talán a hó hiányzik?
További szép napokat! :D

Scarlet A.

'Némán nézek magam elé, össze vagyok zavarodva. A lábaim földbegyökereztek, minden erőm el hagy. És ilyenkor kéne a legerősebbnek lennem.'

Zavartan magam elé nézek. Nem akarok Mr. Endraw szemébe nézni, olyan kellemetlenül érzem magamat. Miattam fog ő is szenvedni, ha elszúrok valamit? Már pedig nem tervezek együttműködni Deeppel. Undorodok tőle, attól félek minden egyes találkozásnál leokádanám. 

A napom további részében igyekszem minél inkább visszahúzódni, csak akkor szólalok meg, ha nagyon muszáj. Kerülöm a gitártanáromat, aki teljesen letörtnek tűnik. Nick próbál velem szóba elegyedni, de néhány próbálkozás után feladja. Közben megismerkedek még egy rakás új emberrel, akikkel megcsinálunk egy felvételt. Megmutatják, hogy járjak helyesen, hogyan álljak, üljek, hogy tartsam a fejemet. Nagyon idegesítenek, de ismét csak tűrtőztetem magam. Ugyanis nem figyelek rájuk. Folyton csak álmodozok. Elképzelem, hogy mit fogok csinálni, és hogy milyen jól fog sikerülni. Deep. Elég nehéz eset, de csak van gyengepontja. És együtt megtudnánk csinálni. Idai, Gavin, Nick... és én. De az első lépéshez nagy bátorságra van szükségem, és nem arra, hogy dühbe tudjak gurulni. Mert idegből bárki tud rombolni, de én precízen szeretném tönkretenni ezt a rendszert. Gondolkodom, hogy hol kezdjem. Volt egy ember, aki segített Gavinnek idejutni. Ő talán mellettünk áll. És persze azon kevés emberek, akiknek nem lesz szimpatikus Deep. 

- Valamin nagyon töröd a fejed. Nem akarsz beavatni? -hallom magam mögött Nick hangját, ahogy határozottan megszólal. 

- Nem itt. És nem most. -motyogom. Nickre mindenképp szükségem van. Mindannyiunk ereiben győztes vér csörgedezik. 

- Értem. De azért kellene valami kiindulópont. Nem lesz sétagalopp. -nem tudom, hogy csinálja, hogy a gondolataimban olvas. 

- A viadal se volt az. 

- De ez más. -Nick sóhajt egyet, majd más témába vág. - Miért jöttél a Kapitóliumba?

- Titkokért. -válaszolom egyhangúan. 

Bólint egyet, majd rám mosolyog. Idejön egy citromsárga hajú, sötét bőrű férfi. Kedvesen megkér, hogy készüljek. Végigsimítja a ruhámat, megigazítja a hajamat, és elindulok. Soha nem volt még rajtam ilyen magassarkú, de ma délután ebbe is megtanítottak járni. Az a ruha van rajtam, amit rám agattak, pedig azóta más ruhákat is próbáltak rajtam. Maradtunk a virágos fölsőnél, fehér virág fülbevalóval és nyaklánccal. Fekete, nagyon feszülő csőnadrág van rajtam és fehér telitalpú, amiben vagy 10 centivel magasabbnak tűnök. Most egy stúdióban várnak, ahol a showman, Teofil Promsver arcát alapozózzák, szépítgetik. Már amennyire lehet. Olívazöld haja tökéletesen be van lőve, fekete kockás ing van rajta, és épp az egyik sminkesének bókol. 

- Csodásak a szemeid, Reila. -dorombolja a lánynak, aki csak kuncog szerényen. 

A szememet forgatva elhaladok az asztal mellett, és leülök a fotelbe, ahova utasítottak. Teofil észrevett engem, elhessegeti a körülötte levő embereket, és közelebb jön hozzám a székével. 

- Szervusz. -villantja meg mosolyát. Én a számat húzva nézek rá. 

- Teofil Promsver vagyok. 

- Tudom. -nézek végig a fickón, aki csábítóan néz rám, de nekem nem szimpatikus. Felnevet. Azt mondták ma, hogy ne ijedjek meg, mikor nevet. És hogy így nevet Ceasar Flickerman is, a volt showman. Ő is ilyen idegesítő lehetett? Ez a fickó jófejnek látszik, mégis furcsa számomra. 

- Szólíts csak Teonak. Nagyon örülök, hogy ma a műsoromban leszel. Az emberek már most imádnak téged, Pillangólány. A szelídséget, a könnyed kisugárzásod és a szemeid mindenkit megbabonáznak. -magyarázza. 

- Igazán? Ezt nem gondoltam volna. -vallom be őszintén, kicsit szelídebb hangnemben. 

Valaki beordít, hogy 1 perc múlva kezdünk. Az ötperces figyelmeztetést valószínűleg észre se vette az agyam. Remegni kezd a kezem, úgyhogy az asztal alá dugom. Előkutatom az agyamban, hogy miket kell majd válaszolnom. És megszólal egy zörej. Látom egy képernyőn, hogy a reklám után kezdődik a műsor, amit tegnap csak otthon láttam. 

- Üdvözlöm a kedves nézőket! Teofil Promsver vagyok, és ma különkiadással következünk! Látják itt ezt a gyönyörű lányt itt mellettem? -most rám közelítenek, úgyhogy szolid mosolyt erőltetek magamra. A szívem a torkomban dobog, nagyon rossz. - Ő itt a fiatal Rhodé Mellark, a Pillangólány! Ő az, aki nem háborút szeretne, hanem békét! Rhodét kérdezném néhány fontos dologról. -ezután még elmondja a nézőknek, hogy milre lehet szavazni, mik a nyeremények, és hogy hol lehet mennyiért megvásárolni a ruhámat. Érdekesnek látom, hogy egy nap alatt sztár lettem. És egyben nyomasztó is. A sok reflektor ami megvilágít minket, kezd idegesíteni. Az asztal belsejében levő poharat megragadom, és a tiszta vizet kezdem kortyolgatni.

Utána mi jövünk. 

- Szóval Rhodé. -fordul felém. - Miért jöttél a Kapitóliumba? 

- Mert szeretnék változtatni a nehézségemen. -mondom lassan, érthetően. Mintha nem is a közönséget, hanem magammal próbálnám megértetni a szöveget, ami egyébként nem is teljesen hazugság. 

- Miben? 

- Ebben az országban. Amiről tegnap hallottak a nézők. -ezeket a mondatokat már gyorsabban mondom, hiszen úgy érzem nagyon izzadok. Próbálok nem belegondolni, hogy több millióan engem néznek. 

- Láttuk, hogy béketeremtő szeretnél lenni. Ez évezredek óta nem sikerült az emberiségnek. 

- Igen, tudom. Ára van a dolgoknak, de eddig nem használtuk ki teljesen a józan eszünket, és a természet adta jogokat. -nem is fogom fel, mit mondok. 

- Ki az az ember, akit te szeretnél bemutatni nekünk? 

- Egy nagyszerű vezető. Úgy hiszem, képes lenne az országunkat felemelni. És úgy, hogy ezzel ártatlanoknak semmi baja nem esne. 

- Hogy hívják? 

- Alexander Deep. -mondom ki határozottan. Ekkor a képernyőn Deep videója jelenik meg. Egy önfényező videó, persze mások mondják szívükből azt, amit Deep iránt éreznek. 

Ahogy vége a videónak, Teo arcán döbbenet ül. A határ kedvéért, hiszen tudta, hogy mi fog történni. A népességnek egy kevés részével el tudják hitetni, hogy itt spontán történnek dolgok. 

Elköszönök az emberektől, végre reklám következik. Ezután Idaijal csinálnak interjút, nem tudom ő hogy fogja bírni. Felállok, köszönés nélkül otthagyom Teot, és próbálok minél gyorsabban kijutni a stúdióból. Priscilla odarohan hozzám, és egy telefont nyom a fülemhez.

- Háló? -szólok bele hirtelen. 

- Rhodé? Rhodé hol vagy? Kislányom? Rhodé?

- Anya?! Anya! -üvöltök a telefonba, az adrenalin átjárja a testemet. Fel sem fogom, hogy hallom a hangját, a szavakat hadarva mondom neki. - ANYA jól vagy? Velem minden rendben, oké? Ne a... -még mielőtt befejezhetném, kikapcsolódik a telefon. Vagy mégse. Egy férfihang szólal meg: Csak így tovább.