22. rész

Kedves Olvasóim!
Remélem, mindannyiótoknak jó volt a karácsonyotok!^^ Én nekem jó volt, és még mindig tart :D Hozom a következő részt, remélem még mindig tetszik nektek a sztori. Kellemes Olvasást és további szép napokat kívánok! :)

Scarlet A.

'Újra fellobban bennem a kíváncsiság forró lángja. Eddig azt hittem, csak a családomért teszem. De ennél sokkal többről van szó. Mindenkiért teszem, hogy megóvjam őket az igazi ellenségtől, akit nem vesznek észre.'

Ide-oda röppen a szemem a különböző információk láttán. A hologrammból áradó kék fény átjárja a szobát. Alexander Deep. Mindenféle blog van róla, természetesen saját weblapja, minden róla szól. A jó tetteiről. Hogy mennyi nyomorult és szegény embert mentett meg ő, és az ő ősei is. Ilyen meg olyan katonai akadémiákra, technológiai szakokra járt, hogy az sok a tudatomnak. Hogy bírt ennyi mindent csinálni? Tényleg különleges képességekkel bír, mintha nem is ember lenne. De robotnak is túl okos. Mutánsnak is. De az én szememben Deep egy mutáns. Aki tönkre akar tenni engem, csak előtte még, mint egy rongybabát ráncigálni akar az ő kénye kedve szerint. És én ebből nem kérek. 

*

- Gyere! -ragadja meg a karomat reggel Nick, ahogy a folyosón sétálok. Nick kuszán néz ki, a haja össze-vissza áll, karikásak a szemei. 

- Azt elárulod, hova megyünk? -kérdezem álmosan. Nem igazán sikerült kipihennem magam, mivel nyelvekkel álmodtam, és az én nyelvemet is le akarták vágni. A legfurcsább az egészben mégis az, hogy nem félek. Nem érzek félelmet, csak az egyre jobban feltörő bátorságot, azt érzem a testemben, lelkemben. Talán készen állok a nagyobb lépésekre is az egész üggyel kapcsolatban. 

Nick úgy vezet végig ebben az épületben, mintha tökéletesen ismerné. Nem lifttel megyünk, hanem a vészesetekben használatos lépcsőn szaladunk le, ami elég fárasztó így felkelés után. Mindenemmel arra koncentrálok, hogy ne essek el. 

Nick kinyit egy ajtót, amire rá van írva, hogy belépni tilos. Csak egy folyosó, mégis kiráz a hideg. 

- Miért kell erre mennünk? -tör ki belőlem hirtelen, pedig ügyeltem, hogy ne kérdezzek míg nem érünk oda. 

- Mindjárt itt vagyok. -mondja Nick válaszként, és továbbra is rohanunk. Amikor végre kiérünk, megnyugszom. Hideg van kint, majd megfagyok, így összehúzom magam. Körbenézek, és két téglaépület között vagyunk, körülöttünk kukák. A bűz meg is csapja az orromat.

Nick most már elengedi a kezemet, és elindul balra az óriás épületek közötti kis sikátorba. A falak itt össze vannak grafitizve, csatoranszag tör föl. 

Itt talán nem figyelnek minket. 

- Ugye tudod, hogy már keresnek? -kérdezem tőle. - Sietni kéne. 

- Tudom, csak meg akartam győződni róla, hogy nem hallanak. -mondja Nick határozottan.  - Alig tudtam aludni, gondolkodtam, hogy mit csináljak. Tudod, mondtam hogy várjunk, és azt hiszem, még kicsit élvehetjük is a sztárlétet. Ez az egész egy propaganda, etetés. A figyelem Deepre irányul, mégis... magunkra kell irányítani. Minél többet kell szerepelnünk, beszélnünk magunkról, hogy az emberek megszeressenek. Deep biztos készült erre is, hogy talán minket jobban megszeretnek, de azért kezdetnek nem rossz. Tudom, hogy neked is felfordul a gyomrod erre az emberre gondolva, és mindketten tudjuk, hogy a jóság és kedvesség álca. - mondja, majd kis hatásszünetet tart. 

- Igen, ez így van, de... 

- És ennek te vagy a jelképe. A pillangó. -mondja lágy hangon. - A béke megtestesült jelképe. Akinek csodálatos szárnyai vannak, és könnyeden röpköd virágról virágra, élvezi az életet. - nem tudom, mit akar kihozni ebből. - Az emberek békét akarnak, mindenki azt akar, és Mr. Deep ezt elhozza nekünk. -fordul át a hangszíne egy bemondóéhoz hasonlóvá - Aki elhozza a békét, a háborúknak és éhezéseknek véget vet! Aki a szegényeket gazdaggá teszi, aki a gyengéket megerősíti és aki a betegeket meggyógyítja. -mondja egyre hangosabban. 

- Nick, talán ezt nem kéne. -motyogom. Annyira félek, hogy figyelnek e. És bántják e őt. Nem akarom, hogy Nick Odairnek baja essen. Sem Idainak. Abbahagyja a beszédet, majd közelebb jön hozzám. 

- Csináld jól, Pillangólány. -mosolyog, majd a fülembe súgja - Én támogatlak midenben. 

Nem tudom hova tenni, hogy miért viselkedik így, de rámosolygok. Ismét érzem a bizonyosságot, hogy ő mellettem van. 

Visszalopózunk a lakosztályunkba. A többiek reggeliznek, és furcsán néznek ránk. Rájuk mosolygok, remélve, hogy nem kérdezősködnek. Leülök én is reggelizni, igyekszem minél többet enni. Priscilla szólal meg mögöttem. 

- Csak lassan a testtel! Nem szabad tömni magadba a kaját! Hiszen meg kell tartanod a csodás alakodat. -mondja, majd nevetve felállít az asztaltól. 

Ami ezután történik, nagyon kellemetlenül érint. Egy csapat köpenyes ember kíséretében lemegyünk egy kórházhoz hasonlító terembe, és azon belül egy kisebb, kellemesen meleg, fehér szobába. Egy sterilágy van az egyik sarokba, középen pedig köralakban meg van emelve a fehér padló. Magam mögé nézve már csak azokat az embereket látom, akik tegnap is öltözettek. Hogy is hívták őket? Krilla, a neon narancshajú, Polly, aki fel akarta húzni a pólómat, és a harmadik, akinek még mindig nem tudom a nevét. 

Mielőtt kérdezhetnék, lerántják rólam a ruhát. Leesik az állam a döbbenettől. Elkezdenek nézegetni, egy mérőszalaggal mindenemet megmérik, közben így meg úgy fognak, hogy ne mozduljak el. 

- Ne haragudj, de azt üzenték, hogy a hisztizésed ne akadályozza a munkánkat. -mondja Polly. 

- Hát... -nyelek egyet. - Ha ez a dolgotok. 

Ezek az emberek nem is olyan gonoszak. Megtudom, hogy a harmadiknak, akinek vörös, tépett haja van, Rugeta a neve. Kedvesen beszélgetnek velem, elmondják, hogy nagyon szép alakom van, hogy tényleg egy pillangó vagyok meg minden. Igyekszem nem figyelni rájuk, csak magam elé bámulok. Egy kádba merítenek amibe különleges, khaki zöld színű trutyi van. 

- Ez nagyon jót fog tenni a bőrödnek. -magyarázza Krilla kedvesen. - Puha lesz, friss és ragyogó. 

Az zöld trutyi teljesen befed. Ezután egy vörös, zselés anyaggal töltött kádba küldenek. Végül pedig egy forró, habos, mindenféle aromával átitatott fürdőt veszek, minden szőrtől megtisztítanak, és a hajamat megmossák. 

Megszárítanak, és felöltöztetnek. Mint egy babát. Egész végig csendben maradok, csodálkozva lesem amit műveltek velem. Teljesen frissen és üdén érzem magam. 

Hozzáérek a bőrömhöz. Olyan puha és selymes, hogy nem tudom elhinni. 

- Ez durva. -nyögöm be. A többiek egymásra néznek, és mosolyognak. Krilla a nyakamba ugrik, és megölel. 

- Látod, nem is volt olyan szörnyű. -mondja vidáman. De, gondolom magamban. 

- Akkor visszamehetek? -kérdezem reménykedve. 

- Igen, gyere. -mondják, és visszakísérnek. 

Megtudom, hogy a többieket is elvitték egy kis 'tisztogatásra', én értem vissza utoljára. Nick és Idai ahogy észrevesznek, rám mosolyognak, és folytatják a beszélgetést. Mindketten nagyon jól néznek ki. 

Ezután már együtt maradunk. Elvisznek minket egy edzőterembe, ahol külön program van mindannyiunknak. Én futópadon futkorászok majd különleges tornagyakorlatokat kell végrehajtanom. Nick is szobabiciklizik, majd más-más izomerősítő szerkentyűket használ, és nyújt. Idainak nyújtó-erősítő tornát kell csinálnia. A három edző nevét nem jegyeztem meg, de viszonylag szolidabbak, mint amire számítottunk. 

Ezután bőséges ebéd ugyancsak érdekes kajákkal. Pulyka van színes szószokkal öntve, hozzá érdekes zöldségekből készült saláták; ezek mellett pedig levesek. 

Priscilla és Dixon jellenek meg.