28. rész

Kedves Olvasóim!
Kicsit szomorkás ez az időjárás, nem? Mármint, nem volt karácsonykor hó és azóta sem. Most pedig szürke, sötét az egész atmoszféra. Azért a mi jó hangulatunkat ez ne rontsa el! ;D
Megérkezett a következő rész, köszönöm a megtekintéseket, kommenteket! :)
Kellemes Olvasást,

Scarlet A.

'Rettenetes, mikor a rémálomból valóság lesz, nem?'

Sötét van, az orrom hegyéig se látok. De nem bírok aludni. 

 Az álmosság nem erősebb az aggodalomnál jelen pillanatban, és az egyéb más érzéseimnél sem. Hogy miket érzek? Bennem van a félelem, a csüggedés, üldözési mániám is van, és még egyéb más. Világ életemben azt hittem, hogy én egy erős, laza csaj vagyok, de nem így van. Nem láttam még mindent a nagy showból, de érzem, tudom hogy hamarosan túl leszek rajta. Félek attól, hogy mi vár rám. Mit fog velem tenni Deep? Mi vár a családomra? Az emberekre? Halkan kibújok a szorosan magamra húzott takaróból, nehogy felébresszem a nyelv nélküli nénit, aki a szobámban pihent félálmomban. 

Mezítláb elindulok, ki a szobából. Végig a sötét folyosón. Olyan kísértetiesen sötét van, hogy összehúzom magam. Kiérve a nappalin át bemegyek a konyhába, és elkezdek egy forró csokit csinálni magamnak. Az édes löttyre fújok egy kis tejszínt is, így csodálatos lesz az összhatás. A meleg bögrét fogdosva megyek a nappaliba, és ülök le óvatosan a puha fotelbe, nehogy kilöttyintsem a forró csokimat. Felhúzom a lábaimat, és betakarózok. Így ülök egy darabig, a meleg italra koncentrálva. 

- Rhodé? -hirtelen megijedek, de anya az. Válaszolom neki, hogy én vagyok, majd beül mellém. 

- Hát te sem tudsz aludni? -kérdezi anya. 

- Nem igazán. -felelem bizalmasan. 

- Kiskorodban is észrevehetted, hogy rémálmaim vannak. Mióta megnyertem a viadalt. Tudod, nagyon sok minden történt velem akkor. Apa meghalt tizenegyéves koromban, és a nagyi megtört. Nekem kellett gondoskodni rólunk. A húgomat kiválasztották az Aratáson, de én helyette jelentkeztem. A Kapitóliumban ismertem meg Cinnát. -nem látom, hogy könnyezik-e, de most nem hallatszik a hangján, hogy érzékeny lenne. - A Viadalon megölték a kis Rutát, aki egy nagyon aranyos kedves lány volt. Peetával ketten nyertük meg a viadalt, amit tudsz is. Annyi embert öltek meg akit szerettem, de olyanokat is, akikhez szinte semmi közöm nem volt, max annyi, hogy egy lakóhelyünk van. Én lettem a lázadás arca, de addigra már nagyon rossz állapotban voltam. Dilidokihoz jártam, rohamaim voltak, úgyhogy a Lázadás végére, mikor Prim meghalt, teljesen összetörtem. De Peeta visszatért hozzám. Én már meg akartam halni, de ő szeretett engem. És így kezdődött el új életünk. Megszületett az én kislányom, és elhatároztam, hogy akármekkora hülyeség is lehet, megóvom a múltamtól. Ezért beszéltem mindenkivel, hogy ne mondjanak egy szót se a múltról. Gondoltam, hogy azzal, hogy idejössz, megváltoznak a dolgok, de.. nem ennyire. -most már szipogva mondja. - sajnálom, kicsim. Úgy látszik, nekem arról szól az életem, hogy megvédjem a családomat. -mondja szomorúan, mire megölelem. Nyugtatom és csitítgatom, hogy most már minden rendben lesz. Neki tényleg nincs többé szüksége arra, hogy több fájdalom érje. Viszont én nem ülhetek tétlenül, a rémálmaimmal. Le kell győznöm a félelmemet. 

Egy darabig csendben egymáshoz bújunk anyuval, amitől nagy biztonságban érzem magam. Közben megiszom a forrócsokit, amitől kellemes, meleg, bizsergő érzés járja át a testem. Nem kell anyának megvédenie magát, mert ő már megfáradt. Én fogom őt megvédeni, amíg csak van bennem erő. 

A város zaját hallgatom egy darabig. Már elég késő lehet, de ott ilyenkor is élet van. Bulik, műsorok, partik stb. Ők sosem aludnak. 

Csipogni kezd valami a szobában, majd hologramon elindul a tévé, mozifilm minőségben. Elég fontos dolog lehet, ha magától bekapcsol a tévé. Teofil van a képernyőn. 

- Kedves nézőink! Alexander Deep egy videóüzenetet hagyott önöknek, nézzék figyelemmel! -ekkor ránk kacsint, és bejátszák a videót. Deep áll ott, egy testhez simuló, fekete garbós pulcsiban, és egy feszülő farmerban. Elmondja, hogy mennyire szereti Kapitóliumot, hogy nagy tervei vannak, és így tovább. Majd a végén a kamera közepébe néz mereven, mégis kedvesen, és elmondja, mi van velünk. Azt mondja, hogy anya és én most egy kis pihenésre vágyunk, és jópofán megjegyzi, hogy hát ennyi csillogás után ránk fér. Ekkor ránk kacsint, majd felolvas egy rövidke verset, amely így szól: 

Békesség járja át, 

Társadalmunk otthonát,

Szeretettel fordulunk, 

Vigyázva gondolunk. 

De minden rendbe lesz, 

Szívünk mindent helyre tesz.

Akkor kerül kezünkbe,

A régóta várt világbéke.

Ezzel elköszön az elnök, és vége a videónak. Teofil könnyes szemmel, mosolyog az emberekre, és ecseteli, hogy ez milyen gyönyörű volt, és már alig várja. Mikor minden tökéletes lesz. 

Anya feláll, és elindul a szobájába.

- Nem bírom ezt tovább hallgatni. Jó éjt kicsim! 

Az igazság az, hogy én se bírom. Jó éjt kívánok anyának, de én még maradunk. A stúdiót nézem, ahol pár nappal ezelőtt voltam. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit mond még Teofil. Sajnálja, hogy nem látunk engem pár napig, pedig úgy szeretnek. Nem tudom, mit szeretnek, de biztos nem engem. Nem is ismernek. Keresztbe fonom a karomat, de még mindig tovább nézem. Teofil ecseteli a hét eseményeit. Elmondja, hogy két és fél hét, és karácsony, szóval használjuk ki az alkalmat. A tereken és plázákban javában folyik a karácsonyi vásár, mindenki kezd megőrülni. Közben nagyon divatcégek hatalmas karácsonyi divatbemutatókat rendeznek, nagyon koncertek lesznek mindenféle zenefélében: modern, könnyű, rock, pop, klasszikus és így tovább. Nagy színházi művek is lesznek, és forgatnak majd filmet Katniss csodálatos tetteiről. Gondoltam, hogy már évek óta folyik Deep munkája. Ekkor ismétlést látunk a mai fogadásról. Drex undorító fejét pillantom meg, aztán magunkat. Jól játszottam a közömbös arcút. Nick mosolyog. Idai kómásan áll. Számomra még mindig furcsa magamat visszalátni ezeken a videókon. 

Lehet, hogy a hírnevet felhasználhatnám. Legalább addig én is tennék valamit. Kicsit megjobbíthatnám a Kapitóliumot, eszükbe juttathatnám, hogy milyen volt normális embernek lenni. Tervezhetnék ruhákat a kétezres évekből, vagy az előttről. Játszhatnék olyan dalokat, amik akkor slágerek voltak. Amit akkor szem előtt tartottak az emberek. Holnap reggel az lesz az első, hogy utána nézek a nagyon régi múltnak. Az akkori politikának -bár az akkor se lehetett jó-, az akkori divatnak, filmiparnak stb. A mai világban nem sokat tanítanak a múltról. Vagyis körülbelül abszolút nem szól semmi a múltról. Vagy talán egy régi rendszer modernebb változat a Kapitólium? Holnap egész nap kutatni fogok! Kicsit felpörögtem, de mégis mindjárt leragadnak a szemeim. Úgyhogy felkelek. 

Lerakom a konyhába a bögrét, és távozok. Ismét csend van, csak a kinti forgalom hallatszik. És fénylenek a hirdetések, reklámok. 

Ha minden jól megy, akkor pukkasztani fogom az itteni társadalmat. Erre a gondolatra elmosolyodom, és próbálok nem gondolni a nyomasztó gondolatokra és érzésekre, amik próbálnak feltörni. Végigslisszelek a folyosón, belépek a szobába, és halkan becsukom magam mögött az ajtót. Kifújom a levegőt, és ledőlök az ágyba. Most valahogy puhább, mint azelőtt volt, hogy kijöttem. Perceken belül mély álomba merülök. 

Egy furcsa világban találom magam. Kék fények világítanak, és lila fényes sávok futnak végig a körülöttem. ÉN pedig ott állok a semmi közepén. Magamra nézek, és egy csodálatos, ragyogó lila ruha van rajtam, gyémántkövek vannak végig a ruha szélein. Nem értem, miért vagyok itt. Ekkor meglátom, hogy Deep közeledik felém. Olyan színű zakó van rajta, mint a szoknyám, és mosolyogva jön felém. El akarok futni, de nem bírom a lábamat megemelni, és ahogy közeledik, egyre jobban érzem a hányingert. Undorodom tőle. Megáll ellőttem, és megsimogatja az arcomat. Elhúznám a fejemet, de az izmaim nem engedelmeskednek az akaratomnak. Deep azt súgja a fülembe, hogy egy senki vagyok. Majd hirtelen kezd átalakulni. Agyarai nőnek, kiszőrösödik, megduzzad az arca és a bőre sötétlilává változik. Nem tudok mit csinálni, sírni kezdek az ijesztő, undorító látványtól, ahogy letépi magáról a ruhát. Majd bekapja a kezemet. A fájdalom átjárja az egész testemet, ahogy belefúrja éles fogait a csontjaim közé, elvágva az ereimet. Visítani kezdek. 

- Rhodé, nyugodj meg! -üvölti valaki, próbálva túlkiabálni ezt a fülsüketítő visítást. A kezemet a fülemhez tapasztom, és érzem, hogy teljesen  verejtékezem. Mikor simogatást érzek a vállamon, akkor jövök rá, hogy én sikítottam.