33. rész

Kedves Olvasóim!

Köszönöm, hogy követitek a szálakat, köszönöm a pipákat, és minden egyebet, nagyon hálás vagyok. :)
Nem akarom húzni a szót, nem jut eszembe nagyon semmi, úgyhogy

Kellemes Olvasást,

Scarlet A.

'Ne hidd, hogy nincs senkid. Biztos, hogy ő támogat téged, küzd érted és segít neked azért, mert fontos vagy neki, úgy, mint ahogyan ő neked.'

 Álmosan próbálom kivenni a vakító fényben, hogy kit látok a szobámban, de egyenlőre még csak hunyorítok. Az illető felhúzta a redőnyt, valamit pakolászik. Lassan, nyöszörögve felülök, s közben fájdalmat érzek a nyakamban. A fájdalom pontjára szorítom a kezemet, mintha az segítene. 

- Jó reggelt! -szólal meg a férfi, akit először nem ismerek fel, de gyorsan eszembe jut, hogy Weston az. A stylist, aki nem Deep embere. Ennyit csak nem felejthetek el vele kapcsolatban. Fekete ing van rajta, sötétkék csíkos nadrág. 

- Miért vagy itt? -kérdezem tőle, mert nem értem, miért ébreszt, miért pont ő. - Hol van Priscilla?

- Ő még alszik. -mondja nyugodtan. Mosolyra húzza száját, és nem visszataszító, úgy hogy én is elmosolyodom. Fekete szemei kedvesen néznek, ami még érdekesebb számomra. Lesütöm a szememet, mert lehet, hogy kicsit sokat időztem rajta.

- Értem. -motyogom. Weston leül az ágyamra, és szemével végigpásztáz engem, mintha valamit keresne rajtam. Valami olyan jelet, amivel üzenek neki.

Megkérdezi, hogy hogy vagyok. Nem tudom, milyen választ adjak neki, de végül ezt mondom.

- Felbuzdulva. 

- És miért? -húzza fel a szemöldökét, de semmi cinizmus vagy hasonló nem olvasható le róla. 

- Szeretném megtervezni a saját kollekciómat. -mondom álmodozva. Te tudom, hogy meg fog valósulni. Weston örömmel fogadja a hírt, és felajánlja a segítségét; csak avassam be a tervébe. Suttogva hozzáteszi, hogy elvégre nem uralkodhat rajtunk. Ezután félhangosan folytatja, hogy rá van bízva, milyen ruhákba járjak, de ő meg rám bízza. 

- Köszönöm, Weston! -hálálkodom. 

- Ez a legkevesebb! -mondja kedvesen- Tudom, milyen lehet neked. -teszi hozzá. 

Kimegy a szobámból, én pedig végiggondolom az előző párbeszédet, és arra jutok, hogy végre tettem egy előrelépést. Odalépek a hologramhoz, ami a szavamra bekapcsol, és kiírja, mik lennének a teendőim. 

Túl korán keltem fel, úgyhogy még visszafeküdhetnék, de nem vagyok már álmos. Elkezdek böngészni a hologramon, hogy mik a lehetőségek, és megtalálom azt a modult, ahol bármikor bármit kérhetek, itt dolgozó személyek elhozzák nekem. Arra jutok, hogy szükségem lenne néhány műszaki rajzlapra, néhány grafitra, tusra, és radírra. Gyorsan el is küldöm ezt a rendszerbe, és egyből érkezik a válasz, hogy öt perc, és itt lesz. 

Addig, míg ideér a rendelésem, átveszem a hálóinget sötétkék pulcsira és a fekete nadrágomra, majd kifésülöm a hajamat.

A mai tervem a következő: megrajzolok néhány ruhát, elküldöm Westonnak. Aztán ma felkészítenek egy interjúra, körülbelül ez tart egész nap. Smink, ruha, haj, viselkedés, modor, kérdések és válaszok. De számítok még valamire: Deepre. Tudom, hogy megkeres, nem tudom, mikor, de vagy videóban vagy ki tudja hogyan, de ma megbeszél velem egy s mást, és erre fel kell készülnöm. 

Kopognak az ajtómon, én pedig odaugrok, hogy kinyissam. Egy fényes, hajlékony doboz szerű tárolóban ott vannak a lapok és a rajzeszközök. De nem látok egy embert se. Ennyi idő alatt el is ment? Miközben ezen gondolkodom, beveszem a csomagot. Lepakolok mindent egy asztalról, odahelyezem az éjjeli szekrényemen levő lámpát, és leülök. Elkezdek rajzolni ruhákat. Tavaszra szerintem már összejönne valami, úgyhogy tavaszi ruhákat. Olyasmiket, amiket Weston készített eddig nekem, mint az az egyszerű fehér ruha. Itt minden túl van csicsázva, úgyhogy ez szokatlan lesz.
Magasított szárú szoknyák. Romantikus és klasszikus, virágmintás, rózsás ruhák. Világosbarna, bőr oldaltáskák különböző bélésékkel. Pöttyös és csíkos minták, de nem úgy, hogy együtt. Csak egy mintára összpontosít egy összeállítás és összeillő színekre. Nem úgy, mint itt, hogy mindent mindennel felvesznek. Talán akkor nem érdekelne, hogy öltöznek, ha saját akaratukból néznének ki így. De ők mégis csak a divatot követik, mindig váltják a kinézetüket, és szétroncsolják magukat idős korukra.
Körülbelül egy órán keresztül rajzolgatok és tervezek, amikor Priscilla kopog be, hogy reggeli. Mindent otthagyva, szinte rohanva megyek ki, mert rájövök, hogy elképesztően éhes vagyok. Priscilla meglepett arcot vág ahogy elsuhanok mellette, majd elégedetten kezd bele, hogy mindenkinek ilyen gyorsnak kéne lennie, hogy ne kelljen nógatni. A nagy étkezőasztal fehér terítővel van befedve, rajta különböző fém és színes műanyag tálakban svédasztalos reggeli van. Nem várom meg a többieket, egyből elkezdem kettészelni a kiszemelt zsemlét. Miközben fűszeres sajtkrémmel kenem és birkahúsból készült szeletet veszek hozzá, meglátom Idait közeledni, akkor rám néz, mond nekem egy heló-t és helyet foglal az asztal másik végében. Dixon is beront közben a lakosztályba, Priscilla pedig odarohan hozzá, és megöleli, megcsókolja. Ezen nem csodálkozom, tudtam, hogy ők összeillenek. Dixon olyan türelmes, hogy kibírja Priscilla állandó piszkálódását, hogy elismerésem neki.
- Sziasztok! -szólal meg végül mély hangon. Oldalra nézek Idaira, miközben az ízek ismét szétáradnak bennem, és látom, hogy csak tojást eszik.
- Mi újság, Idai? -kérdezem tőle vidáman. Tudom, hogy nem áll fényesen a helyzetünk, de nem rég még ő volt az, aki engem támogatott és vigasztalt. Rám néz karikás szemeivel, és félhangosan közli, hogy semmi. Nem erőlködöm most tovább, majd később. Mr. Endraw szó nélkül leül, és egész végig csak maga elé bámulva eszik.
Reggeli után Priscilla megemlíti, hogy vegyem fel azt a fényes, vékony anyagú világos rózsaszín köntöst, amit a szobámba rakott, mert megint egy kis átalakítás lesz. A szemeimet forgatva indulok be a most olyan hűvös és hideg folyosón. Majd hirtelen megpördülök, és Dixonék felé szólok hangosan.
- Mi van Nickkel? Ő hol van? -kérdezem reménykedve, hogy valami bíztató választ adnak.
- Nickket elvitték néhány napra egy másik osztályra. -közli Dixon, és ezalatt tekintete hideggé vált, jelezve, hogy ne kérdezzek többet.
- Biztos valami különleges feladata lesz! -mondja a szokásos pozitív hozzáállással Priscilla, bár ő erről meg van győződve.
Megfordulok, és bemegyek a szobámba. Ahogy becsaptam magam mögött a sötét színű, sima felületű ajtót, nekidőlök.
- Nick, hol vagy? -szólalok meg a levegőbe. Lecsúszok guggoló ülésbe, és érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Mi az, hogy külön osztály? Talán így nevezik a magánzárkát, vagy kínzózárkát? Remélem, hogy nincs baja. Bár elvileg szerepelt tévében. Az a levágott nyelves jelenet nem tett neki jót Nem mintha nekem igen. Még azt nem értem, hogy nekik hol vannak azok az emberek a múltjukból, akiket támaszként hoztak? Mint nekem Mr. Endraw. Aki nem támasz nekem itt, max csak még egy ember, aki miattam szenved. Anya és apa, Gavin, most már Nick is, Mr. Endraw. És van egy olyan érzésem, hogy Weston is ezen a listán lesz.
Szerintem nem is normális az, amit Deep csinál, nem tudom hogy gondolta. Nem uralkodhat minden emberen.
Miközben gondolkodom, felállok, odamegyek a köntöshöz. Leveszem a ruháimat, és magamra kapom. Csúcs lesz újra levetkőznöm Polly, Krilla és Rugeta előtt. Bár ők már ismerik a testem, nincs mit takargatnom előttük. Egyedül a gondolataim vannak titokban. Az, hogy Deep ellen vagyok. Az az ember nagyon jó szónok, nagyon nagy befolyása van emberekre. Agymosást végez rajtuk, elhiteti velük, hogy mi a jó és mi a rossz. Akik gyanakodnak, vagy le lesznek fizetve, vagy legtöbb esetben váratlanul meghalnak. A pszichopaták örömmel végzik a bérgyilkos feladatot, és a rendőrség is fel van vásárolva. Itt van egy olyan férfi, aki okosan, lépésről lépésre szerzi meg a hatalmat. Mi már a nehezebb lépcsőfok vagyunk. Erőszakkal elvisznek minket, és szépen azt tesszük, amit mond.
Elfintorodom.
Priscilla jön be, felveszem a papucsomat, és indulunk. Megkérdezem tőle, mire számíthatok, mire elmondja, hogy ismét lesz pár fürdő, kicsit vágnak a hajamból, megcsinálják a körmeimet.
A következő órák nem abban a teremben zajlanak, ahol eddig, hanem egy kész wellness részlegen. Gyorsan bekennek egy szemcsés bordó krémmel, majd beküldenek egy gőzkamrába, ami nekem és Idainak van előkészítve. Néhány perccel utánam hát ő is bejön.
- Szia. -köszönök neki, mire ő is. Egy speciális bikini van rajtunk, amit másképp nem tudok nevezni. Mert nem fehérnemű, de nem is fürdőruha. Épp hogy eltakarja az olyan testrészeinket. Élvezem a meleg gőzt, és lazítok. Idai leül, kezeit a térde közé szorítva. Lassan vesz levegőt, fejét lehajtja. Még véletlenül sem néz a szemembe.
- Figyelj, nem annyira szörnyű a helyzet. -kezdek bele, de rájöttem, hogy ez így nem jó. - Vagyis, nem szabad letörtnek lenned.
- Tudom, csak nagyon kimerült vagyok. -motyogja. Most néz rám először, látszik, hogy valamit el akar mondani. Nem mondok semmit, csak nyomatékosan nézek rá. Kényelembe helyezkedem a térdeimen támaszkodva, várva, hogy elmondja. Ahogy engem néz, az a lelkesedése, hogy hozzám szóljon, kezd elmúlni. A száját beszédre nyitja, majd végül becsukja. Csalódottan dőlök hátra a meleg kőhöz.
- Minden éjszaka egy férfi, Soren kivisz a hotelből Deep utasítására, elvisz egy gazdag városrész báljára, és ott szavaznak rám...
Itt abbahagyja Idai.
- Ha nem engedelmeskedek nekik, megölik a férjemet, akit fogva tartanak, mert befolyásos, okos ügyvéd. -folytatja suttogva. Odaülök mellé, és megölelem.
- Sajnálom Idai. -suttogom. Olyan szorosan ölel vissza, mintha még soha nem ölelték volna meg.
Végig csendben maradunk ezután, és várjuk a következő állomást.
Legközelebb egy olyan szaunában vagyunk, amibe színes fényekkel világítják meg a testünket, amik elvileg táplálják a bőrünket.
Majd forró köveket pakolnak ránk, utána pedig sárszerű anyaggal kennek be.
Itt elválnak útjaink Idaijal, és külön szobába visznek, ahol kisminkelnek és felöltöztetnek. Engem is végigvezetnek, és bemegyünk a meleg, illatos szobába. Nagyon ki van díszítve, így legalább nem érzem olyan ridegnek, bár nem is áll közel hozzám. Bolyhos, rózsaszín szőnyeg van alattunk, bordó színű a fal, a sminkes asztal is is rózsaszín, a tükör körül színes égők vannak.
- Annyira cuki ez a szoba! -visít fel Rugeta. - Ezentúl itt leszünk! -mondja mosolyogva, örvendezve.
Én is mosolygok, mert kissé nevetséges, hogy úgy van minden berendezve, mintegy 5 évesnek. Deep ötlete volt, tuti. Hogy a cuki kis dolog még jobban elterelje a figyelmet a valóságról.
A három lány elkezdi fésülni a hajam, alapozóval bekenni az arcom és készíteni a körmömet.
- Sajnálom, hogy Weston nem engedi, hogy valami tetkót rajzoljunk a gyönyörű bőrödre. Azt mondta, te így vagy különleges.
- Végül is rajtam is csak egy kis piros festék van, nincs minta. -szánja biztatásnak a következőt Krilla.
A hajamat kifésülik, és egy icipicit behullámosítják. A szemhéjamat kihúzzák.

Csendesen, unottan várom, hogy végre végezzenek. Ők meg csak dumálnak, és elmondják, hogy ma is tündökölni fogok. Ma egy interjúra visznek, utána egy politikus "bulijába".
Akkor a sminkelés után jön a szöveg.
Hirtelen egy hang szólal meg a fejünk fölött, és udvariasan, bókolva megkéri a csapatot, hogy menjenek ki a hátsó ajtón. Ők elszállva az örömtől kirohannak.
Ez nekem nem stimmel. A szívem ismét a torkomban dobog, nem vagyok felkészülve valami váratlanra. Valami rosszra inkább.
Ekkor a kilincset lenyomják. Szép lassan kinyitja az illető az ajtót, én pedig szilárdan, kemény tekintettel követem végig, ahogy a fiatal, jóképű, magas, izmos férfi belép az ajtón, mögötte pedig elegánsan felöltözött békeőrök ránk zárják az ajtót. Deep széles mosolyra húzza a száját, és kígyó szemekkel néz engem csábosan.