37. rész

Kedves Olvasóim!
Tudom, késtem, de a hétvégén nem volt egy szabad percem se, máshol voltam.

Kellemes Olvasást, 

Scarlet A.

'Az ünnep egy jó alkalom arra, hogy átverjenek. A média, a politika, ilyenkor mindenki beleveti magát a képmutatásba.'

Hideg szél csípi hófehér bőrömet, ami átjárja az egész testemet, úgyhogy remegve feljebb és összébb húzom magamon a fekete szövetkabátomat, és a sálamat is. A szellő magával vinne engem is, Priscillát is, de mindketten jól tűrjük. Ő a rózsaszín, térd fölé érő, bundás magassarkú csizmájában, ciklámen színű, bolyhos kabátkájában tipeg mellettem, orrát a magasba tartva, összeszűkült szemekkel. Persze nem vagyunk egyedül, mögöttünk személyi testőreink loholnak, minden egyes másodpercben éberen figyelve mindent és mindenkit, tettre készen. Fegyver és egyéb eszközök ott lobognak az övükön, amit eltakar vastag, acélszínű kabátjuk. Hologramos kütyü van a csuklójukon, a füles a fejükön, morc komor tekintetet vágnak. Visszafordulok előre, és újra kutatni kezdek valami ajándékot. Ez a vásár a legelőkelőbb a városban, nem olyan, mint egy piac, vagy valami. A legminőségibb különlegességek találhatók itt a legdrágábban, hideg színű, minimalista kinézetű bódé szerűségekben. Mindegyik bódéra rá van festve kézzel, hogy mi a specialitása különböző színekkel és mintákkal. Priscilla megálljt int, és odahív a bal oldali bódéra, amire rá van festve klasszikus betűkkel, hogy Női ékszerek, alatt pedig kisebb betűkkel hogy kézzel készített. Odalépek az árukhoz, amik nagyon különlegesek. Különböző karácsonyi fülbevalók vannak: szarvas, hóember, mézeskalács, szán, mindenféle édességek. Valami kemény, fényes anyaga van. Megtapintom, és olyan sima a csengő fülbevaló, amit fogok, szinte mintha tükör lenne. Megkérdezem az eladónőt, aki a nyakán levő vastag kámzsába bújt, hogy ez miből készült. A nő mosolyogva, huncutan mondja, hogy titkos anyagokat öntött össze, majd megkeményedtek azok. Ennél többet nem is nagyon mond. 

Akkor Priscilla tovább ráncigál, most elhaladunk egy olyan Bőrtáskákat készítő ember előtt, hogy szinte kidülled a szemem. Olyan gyönyörű, precíz mintákat vés a táska oldalába, hogy azt hinné az ember, hogy géppel készült. Különböző színű és hasznosítású táskák vannak, és megakad a szemem egy világosbarna, férfi pénztárcán. Annyira tökéletes a formája kívül belül, hogy el kezdem forgatni, megnézni, hogy ez tényleg olyan jó, mint amilyennek látszik. Finom illata van. Nem tudom máshogy megfogalmazni, tökéletes férfipénztárca. 

Priscillának szinte visítok, aki egyből idesiet hozzám, tátott szájjal gyönyörködik benne. 

- Olyan jó ránézni! -mondja csodálkozva. Ez olyan furán hangzik. Felhúzott szemöldökkel nézek rá. 

- Hát még milyen jó lehet használni. 

Előveszem a táskámból a pénzt, és kifizetem (jegyzem meg aranyára van). Nicknek tökéletes lesz ez. 

Körbemegyünk kétszer a hatalmas karácsonyi vásáron, Priscilla rengeteg apróságot bezsebel, különles illatszereket, szappanokat, kütyüket, díszeket minden ismerősének. Én veszek egy különleges, aranyszínű órát Westonnak. Ellátogatok egy antik boltba. Ez a körzetekbe nem számít antiknak. Az emberek ilyeneket használnak, szeretik megtartani a hagyományokat, és nem modernizálni mindent. Ebben a boltban nagyon szép régi könyvek és naplók vannak. Régi, klasszikus anyagúak Egy idős bácsi áll a pult mögött. Kedvesen megszólal, és közli velem, ahogy látja hogy elcsodálkozom a régiségeken, hogy ő nagyon szereti megalkotni a régi szép dolgokat újra. Rámosolygok, és válaszolok, hogy én is.

Veszek Idainak egy klasszikus, lila borítású naplót, amiben vannak régies térképek, elgondolkodtató rajzok.
Valamiért úgy érzem, ennek örülni fog. 

A vásár végében hatalmas fenyőfák százai várnak arra, hogy megvegyék, hazavigyék őket, majd a családok gyerekeikkel együtt feldíszítsék. Ezt a jó szokást nagyon régóta mindig megtartják az emberek, eljátszván azt, hogy szeretik egymást. A karácsony valaha -ezt is olvastam- Jézus születésének az ünnepe volt, aztán hivatalosan a szeretet ünnepe lett, most pedig a családok ünnepe. Vajon a jövőben mi lesz a karácsony lényege?
A néhány óra elteltével bepakoljuk a karácsonyi kis zacskókat, majd beszállunk a range roverbe, és elindulunk.
A város nagyon gyorsan átalakult: ennyiféle és színű karácsonyi városi díszt még soha nem láttam. Majdnem az összes felhőkarcoló égőkkel van feldíszítve, minden egyes téren van egy óriási fenyőfa különböző típusú díszekkel: van, ahol gyerekek által készített díszek vannak a fákon, van ahol minden arany, van ahol az édességeken van a hangsúly. A sokszínűség megmozgatja az ember fantáziáját és képzelőerejét. Az enyémet is. Így, ahogy utazunk és nézem ezt a különleges várost, mintha szeretet éreznék iránta. Pedig nem így van. Az emberek mindent tönkretesznek.

Ahogy megérkezünk, gyorsan kipakolunk, és besietünk az épületbe.
- Igazán nem értem, miért nem akartad, hogy jöjjenek segíteni a dolgozók. Azért vannak. -panaszkodik Priscilla. Válaszként mondom neki, hogy nekem is van kezem és lábam. Nem akarom neki jobban kifejteni, ugyan hogy értené meg? Ez egy olyan dolog, amit jól esik, ha te magad csinálod. Akár nehéznek tartod az ajándékokat, akár nem.
Mostanság már nem érzem magam feszülten emellett a nő mellett, most is úgy megyünk fel a lifttel, végig a már unalmasan egyforma, labirintus szerű folyosókon, mintha már évezredek óra itt élnék, és puszi pajtása lennék Priscillának. Érezted már, hogy valaki stílusa teljesen más, mint a tiéd, és tudod, hogy nem bírod, valamiért még is kedveled? Nem mondám, hogy barátnők lennénk, de gyerekes felfogásával és társaságával sokszor kellemesen elvagyok. Nem félek, talán csak az ő derűlátása miatt. Színesben látja a világot, és Deepet is. Egy rossz szót nem szólna róla. Tudom, hogy rólam is csak pozitív gondolatai vannak, és valamiért ez meghat. Igen, talán ezért is kedvelem. Bár ideje lenne már a rózsaszín ködből kijönnie. Mert csúnya a világban élünk.
Belépünk a lakosztályba, szerencsénkre senki sincs itt. A minimalista bútorzat színes égőkkel van feldíszítve, és egy szép fenyő van kivilágítva az óriás üvegfalak sarkában, így pompás látványt nyújt. Nincs teljesen felnyomva a világítás, csak halvány fények vibrálnak. Priscilla odarohan a fához, lerakja a zacskókat. Szórakozottan figyelmeztet, hogy ne menjek oda, és őrködjek, míg becsomagolja, ám figyelmeztetem, hogy nekem is csomagolnom kell. Elindulok az ajándékokkal a folyosón. Visszhangoznak a lépteim, de már szinte megszerettem. A lépteim mindig mindenhova elkísérnek, nem de?
Mikor odaérek az ajtómhoz, hirtelen megtorpanok. Hallom a légzését és a mozgását valakinek a szobámban. Felkészülök a legrosszabbra. Deeppel nem beszéltem azóta, mióta személyesen találkoztam vele, és a hideg kiráz a gondolattól, hogy újra lássam. Remegve helyezem a kezemet a kilincsre, nyelek egyet, és felkészülve a legrosszabbra, benyitok.

A megkönnyebbülés és a meglepettség jár át. Nick Odair van a szobámba, összehúzódva a székemen, lazán és mosolyogva fogad, egy nagy szendvicset majszolva. Magam mögé tartom az ajándékokat, és magyarázatot követelő tekintettel nézek rá.
- Mivan? -kérdezi azzal a könnyedséggel, amivel mindig beszél, ha jókedve van.
- Hát te? -kérdezem. Nem akarom elbízni magam, hogy jól van. Hogy minden rendben. Tudom, hogy Nick sem érzi jól magát.
- Hát én. -mosolyog- Hoztam pezsgőt! -mondja lazán, mintha ugyanolyan átlagos életünk lenne, mint ami ezelőtt volt. Ezzel odébb fordul, hogy lássam az asztalon elhelyezett pezsgőt, és két poharat.
- És minek köszönhetem a látogatásod? -kérdezem kedvesen- Rég beszéltünk.
Nick bólogatva koncentrál arra, hogy lenyelje a falatot.
- Karácsony lesz holnap, és gondoltam, dumálhatnánk. Megtörhetne a jég.
Kételyeim támadnak, hogy mi lehet ennek az oka. Nem ellenkezem, de óvatosan fogok beszélni és viselkedni. Kicsit bizonytalanul odamegyek hozzá.