36. rész

Kedves Olvasóim!

Fú (levegő kifújás). Tudom, nem valami jók mostanában a részek, de eléggé el vagyok szontyolodva, és ez látszik hogy hatással van a részekre. Bárcsak megállna az idő, hogy izgalmas, érdekes részeket tudjak írni, jobb dizit tudjak varázsolni nektek, mert értetek teszem. De az a helyzet, hogy nincs ilyen mázlink. Nekem azért sincs több időm, de azért is írnom kell a részeket. Ezért tűnnek összecsapottnak. Belém fagytak a szavak, a folytatás. És az a legrosszabb, hogy látom a hibáimat, de nem tudok jelenleg javítani rajtuk. Bocsi :| Nem így terveztem én se. 

Azért kellemes olvasást,

Scarlet A.

'Egyszer egy okos ember azt mondta, hogy minden lehetséges nekünk, ha elhisszük, hogy az. Ez nem ilyen egyszerű, de azért igaz.'

Ahogy ezt kimondja, az események felgyorsulnak. Kamerák húznak el mellettünk, rendezők és szervezők nyüzsögnek, ordítanak. Benézek a stúdióba, ahol már égnek a vakító reflektorok, hogy megvilágítsák az otthonosan berendezett helyet. Elő van készítve az üvegasztalon néhány üveg üdítő, egy modern táblagép (gondolom abban van a mai este vázlata), és egy nagy fotel amiben kényelmesen elférünk hárman, jól látjuk a mellettünk levő Brutust. A közönséget már leültették, és egyébként nincsenek olyan sokan.

Egy másik helységbe is benézek, ahol különböző méretű és típusú kamerák és hologramok vannak, mindegyik mást vetít. 

Elindul az adás. Brutus higgadt mosollyal fogadja a nézőket, majd miután abbahagy a sikítás, hozzáértőn, lazán üdvözli Panemet és elmondja, hogy mi lesz most este. Rólunk lesz szó az elkövetkező két órában. Miközben az ujjaimat tördelem, mellém áll Mr. Endraw, kezében egy gyönyörű, fekete Deryll gitárral. Az manapság egy nagyon márkás, drága, igazán kifinomult pontossággal készült hangszer. Csodálkozva húzom fel a szemöldökömet, pedig nem meglepő. 

- Hát játszani fog? -kérdezem bizonytalanul. Halvány mosolyt ereszt.

- Talán így nem fognak végezni velem. Itt végül is meg lehet élni belőle. -mondja szelíden, semmi csalódottsággal a hangjában. Miattam van itt. Félve rápillantok, majd újra magam elé nézek. Sajnálom őt, mert elszakítottam a családjától. Nem lehet valami kellemes. 

- Engem hoztak ide a te támogatódként -mondja irónikusan-, úgyhogy nem gondolod, hogy beszélgetnünk is kéne néha? -kérdezi kedvesen. 

- De. -mondom, s elcsuklik a hangom. Mr. Endraw megveregeti a vállamat.

- Ne hibáztasd magadat, jó? Egyébként, itt még jobban is megélhetek a zenélésből, mint otthon! -ezzel rám kacsint. Igen, ezt szerettem benne mindig is. Mindig mindennek a jó oldalát nézi. 

Ekkor szólnak nekünk, hogy indulhatunk. Brutus nagy mosollyal az arcán, karját széttárva fogad minket. Annyira más benyomása van rám, mint Teofilnak. Nem olyan undorító, nem teszi magát annyira, hanem adja önmagát. A laza, higgadt embert, és szerintem ezért is bírják annyira. Mosolyogva lépünk a közönség elé, a kamerák ránk közelítenek, és valami halk zenét játszanak be. 

Elhelyezkedünk olyan elegánsan a fotelben, ahogy csak tudunk. Ahogy lenyugodnak az emberek, Brutus belekezd a faggatózásba. 

Először Idaijal kezdi. Megkérdezi tőle, hogy mit fog a jövőben csinálni, mire ő részletesen taglalja, hogy Deepnek fog dolgozni belsőépítészként, mert ő mentette meg az életét. Elmondja, hogy miket fog tervezni, ha lesz rá keret, milyen épületeket, milyen belső tereket, miközben mutatnak pár tervet. Én eközben egy pontra összpontosítok: Westonra. Ott ül az első sorban, és hol rám kacsint, hol valami vicces arcot vág, hol pedig eljátssza a komoly stylistot, aki épp értékel. Nem röhöghetem el magam, bár az tény, hogy néha nem bírom ki. Ezt persze más nem veszi észre, hogy "ok nélkül" mosolygok, mert mindenki Idaira összpontosít. 

Utána Nicket szólítják, aki játszadozva, viccesen beszélget Brutussal. Elmondja, hogy Ő vállalkozni szeretne majd, amikor eljön az ideje. Addig mindannyian reklámozunk, fotózkodunk, talán színészkedünk is. Nicket is színésznek szánják, bár ő nem repkedett az örömtől. Ezt nem adja tudtára a világnak, de én tudom, mondta, hogy ez az ami a legtávolabb áll a szívétől. 

- Tudjátok -fordul a közönséghez és feláll-, egy nagyon fontos dologról van szó! Eddig mindig, mindnyájan csak haraptuk egymást... az emberiség mindig elrontotta. Erre nagyon jó példa az atomháború, de azóta új kezdet van! Van lehetőségünk, hogy ne szúrjuk el! Azt mondom, jobban kéne őriznünk a természetet, a kultúrákat, és elhoznunk a békét! Amit Alexander Deep tökéletes szaktudásával és vezetői képességei meg tud valósítani! Én így gondolom. -a közönség meghatódva issza Nick szavait, aki mondókája befejezése után visszaül. Az emberik szeretik őt. Neki megy a beszélés, velem ellentétben. Hirtelen nem is tudom, mit keresek itt. Nem látom értelmét, hogy Deep engem választott, de már nincs visszaút. Én jövök. 

- Rhodé Mellark, hát veled mi a helyzet? -fordul felém csillogó szemeivel. Kifújom a levegőt, és a közönségre nézek. Annyi minden jár a fejemben, annyira mindent tudnék mondani, szinte kiáltani. De a ruha kollekciómmal akarom majd őket elbűvölni, és hogy visszahozom a kultúrát. 

- Nos, én ruhákat tervezek. -mondom mosolyogva -és zenélek. 

- Valóban? -néz meglepetten Brutus. Igen, ezt nem kellett volna elvileg hozzátennem.

- Ez is a saját kollekciód? -érinti meg a csipkeruhámat, mire helyeslően bólogatok. Az emberek tapsolni kezdek. Azt hiszem, velem nehezen bír Brutus, mert nem tudok beszélni. Lassabban és kevesebbet beszélek, mint a többiek. Elmondom, hogy hamarosan megjelenik a kollekcióm, remélem tetszeni fog nekik, mert egy újdonság lesz. Megjegyzik, hogy ez egy elég egyszerű ruha, mire elmondtam nekik, hogy a kevesebb néha több. 

- Én már most a rajongód vagyok. Ugye férfi ruhákat is fogsz tervezni?

- Igen, majd Nicken próbálgatom! -mondom nevetve, mire Nick egy sármosan beletúr a hajába, a közönségből pedig visítozást hallunk. 

Ezután még mindannyiónktól kérdeznek mindent. Ki a példaképünk. Ki a kedvencünk, mit szeretünk enni. A lényeg abban rejlik, hogy kiismerjék a típusunkat. Hogy milyen emberek vagyunk. Ezáltal magukat is lássák bennünk a nézők, és ha látják, hogy megoldást találnak a problémájukra, akkor még jobban szeretnek és követnek minket. Akinek szeretetre van szüksége, akkor azt követi, akitől megkapja. 

Szünet következik, amikor iszunk kicsit, megigazítják a sminkünket, felfrissülünk kicsit. Én csak kezeimet a térdem közé szorítva ülök. Meg kell mutatnom nekik, hogy mit tudok. A stúdió bal sarkában van egy fényekkel díszített tér, ahol már elő van készítve egy szék a gitártanáromnak. Most megy oda, elhelyezkedik, és készen áll. A terem elsötétedik, és folytatódik az adás. Halfway Home 

A tanárom játéka mindenkit megbabonáz, olyan kellemes és jól eső. Sokan nincsenek ehhez szokva, és ujjonganak, amikor vége. Meg is értem őket. 

A műsor még eltart egy darabig, én pedig rém álmos vagyok a végén. Nagy sikert aratunk, mindenki ujjong, az emberek most bensőségesebben megismertek minket. Ezután kezdődik csak a színjáték.

A következő két hétben bejárjuk az összes TV stúdiót, a leghíresebb éttermekben eszünk, a leghíresebb szalonokban járunk, egyesületeknél teszünk látogatást.

Reklámokat forgatunk a legapróbb dolgokig, és nagyon jól haladunk azzal, hogy szinte mindenki megszeret minket és Deepet. Rengeteg lány odavan Nickkért, bele vannak zúgva; rengeteg férfi keresi fel Idai, sokaknak példaképei vagyunk mindannyian. Az emberek pillangó illusztrációkat tetováltatnak magukra, ami számomra annyira nem szimpatikus. Viszont valamelyik nap láttam egy lányt ugyanolyan vörös csipkeruhába, mint ami rajtam volt. Mosolyogva mentem tovább.

Az udvariassághoz teljesen hozzászoktam, és keveset beszélek, csak mosolygok. Azt hiszem, ezért is bírnak sokan, mert nem mondok semmit, de hallgatok. Jó társaságnak tartanak a politikusok, a zenészek, akik felkerestek, de nem emlékszem már a nevükre, a médiában dolgozó alakok és divatcégek vezetői. Sok megbeszélésen és állófogadáson átestünk, úgyhogy egyre jártasabb vagyok mindenben. A kollekciómat úgy döntöttem, a választás megnyerése után mutatom be, hogy még jobban megőrüljenek a kíváncsiság az itteniek, akik már csak ezért is Deepre szavaznak. 

Anyáékkal néha néha beszélek, megnyugtatom őket, hogy nem vagyok még skizofrén, és tudatomban vagyok. Mindig kifejezik, hogy szeretnek, és apró ajándékokat küldenek a lakosztályba. Én is küldök nekik egy két dolgot, mint például egy kiskutya plüssöt vagy nyakláncot, esetleg drága parfümöket. Amikor a fárasztó napok után hazatérek, mindig forró fürdőt vagy zuhanyt veszek, és hangosan zenét hallgatok. Mindig eszembe jut, mekkora a kockázat, mennyi embere múlik rajtam és azon, amit majd tenni fogok. Westonnal beszéltem, és elintézte elvileg, hogy Gavin biztonságban legyen, valahol nála. De nem találkozhatok vele, ami kissé bánt. 

Az itteni élet már természetessé vált, de sosem, egy percig sem tudok elfelejtkezni arról, hogy mi a valóság. Amikor van néhány percem, akkor elő szoktam kapni a gitáromat, és szabadjára eresztem a fantáziámat. Ezzel kötöm le magam. 

Mr. Endrawval nem sokat beszéltem, mivel folyamatosan koncertekre megy, úgy odáig meg vissza vannak érte az emberek. Nick nem szól hozzám, amihez szintén kezdek hozzászokni, bár nagyon rosszul esik. Nem hideg velem, csak nem szól semmit. Nem keres fel, mint még az elején, nem mondja el, mi a helyzet. Nagyon megváltozott, de tudom, hogy ő is csak visszafojtja a magában tolongó érzéseket és gondolatokat, mint én. Egyre erősödöm fizikailag, ahogy Nick is. Idai nem jár edzésekre, bár neki nincs rá szüksége: bomba alakja van. Neki csak egyre karikásabbak a szemei, és fehérebb az arca. Valószínű, hogy morflingot szed, ami ellen sajnos nem tudunk tenni. Az élete romokban hever, nem hallott a férjéről azóta sem, mióta beszéltünk.

Az egyetlen ember, aki mostanában felvidít, az Weston. Átjön hozzám tervezni, probálja feldobni az estéimet, hogy legalább azok legyenek jók anélkül, hogy az egész országban közvetítenék. Hogy legalább annyi magánéletünk legyen.

Mellesleg tudja, hogy mire készülök. Mintha olvasná a gondolataimat, mintha minden döntésemet már előbb tudta, mint én. Ő az én mentorom. 

Eljátszom a szerepemet, úgy érzem, elég jól, úgyhogy a január tizedikén levő választásokat már biztos, hogy Deep megnyeri. Hogy azután mi jön, az is rajtunk fog működni. Ugyanis a hetekben beolvadtunk a közéletbe, nem telik el nap, hogy ne lenne valamelyikünkről hír.