38. rész

Kedves Olvasóim!
Hol bujkáltok? Én most itt vagyok, és hoztam ezt a részt NEKTEK. :)

Kellemes Olvasást,

Scarlet A.

'Egy régi, csodálatos benső érzés tör rám: az öröm. Mikor éreztem ennyire felszabadultnak és izgatottnak magamat? Soha. Köszönöm.'

Kacér mosollyal nyugtázza, hogy belemegyek, önt nekem a pezsgőből, és felém nyújtja a poharat. Bizonytalanul veszem el, szerényen mosolyogva. 

- Örülök neked, Rhodé Mellark! -mondja, és felemeli a poharat - Boldog Karácsonyt előre is! -mondja lazán, és koccintunk egyet. Még mindig mereven állok, mosolyogva, miközben belekortyolok a löttybe. Nick feláll a támaszkodásból, és odainvitál maga mellé. A távkapcsolón keresztül a fényeket halványabbra állítja, hogy jól lássuk a város szépségét. 

- Jó kis bulit csapnak, mi? 

Helyeslően bólintok. Nick furcsállóan néz rám. 

- Mi a baj? -hervad le egy pillanatra a mosolya, majd újra bedobja magát. - Hogy vagy mostanában? 

- Meg vagyok. -motyogom, oda könyökölök a párkányra, és a pezsgőt kezdem tanulmányozni, miközben újra belekortyolok. - Rajzolgatok, gitározgatok, tervezgetek. És te hogy vagy? -fordulok hozzá kíváncsian, és az ingét próbálom ismét kicsit félrehúzni, hogy mi van a sebével. Nick ismét megfogja a csuklómat, de most gyengédebben, és félretolja. 

- A sebeim már gyógyulnak, ha erre gondolsz. -mondja szerényen, majd újra felőlem kérdez, hogy mik a terveim a jövőre nézve. 

- Amik eddig voltak, csak felturbózva. 

- Nagyon tetszenek a terveid. Nekem is csináltathatnál ruhákat, mert a végén belőlem is bohócot csinálnak. -viccelődik, és suttogva hozzáteszi, hogy mint Idaiból. Elpirulok a dicséretre, és mosolygok a kérésén. Válaszként mondom neki, hogy tervezek neki ruhát, ha belefér az időmbe. Ismét csak mosolyog. Lazán viccelődik, játsza magát, közben megiszom a pezsgőt, amitől az egész bensőm bizsereg. Már ehhez is hozzá vagyok szokva. Nem részegeskedek, de a fogadásokon ittam pár pohárral, és egész jól bírom. Átjárja a testemet a kellemes bizsergés, Nick pedig újra tölt. 

- Milyen titkod van még? -kérdezi tőlem komolynak tettetve magát. Megvonom a vállamat, és nevetek rajta. Ránéz a gitártartóban álló Galaganemre, majd a szemöldökét húzogatva az én arcomat fürkészi. Nem is tudom, miért, elpirulok, úgyhogy a gitáromra nézek. 

- Játssz rajta! -szólal meg hirtelen. Most nem vagyok olyan passzban. 

- Neeem, bocsi. -visszakozok. - Nem vagyok olyan szintű. 

- Akkor majd én. -válaszolja, és odamegy, kikapja a gitáromat. Visszajön, ráül az asztalra, lábát felteszi a székre. Elkezdi próbálgatni a húrokat, akkordokat kezd lefogni, pengetéstechnikákat kezd gyakorolni. Én lerakom a pezsgőt, utána leülök az ágyamra, és kezeimet összekulcsolva nézem őt. Bronzos haja sötétebbnek tűnik, az arca nem olyan jól kivehető a félhomályban, de tengerzöld szemei fekete, nagy pontokként csillognak, amikor rám néz. 

A gyakorolgatásból Nick elkezd játszani egy ismerős számot. Egy szerelmes, gyors dalt. Nem tudom, mi a címe, de Nick énekli. Arról szól, hogy mik az érzései a srácnak a lány iránt. Ismerős a refrén, úgyhogy én is dúdolni kezdem, majd amikor már a fejembe megy a dallamos refrén, éneklek is vele együtt. Kellemes érzés jár át, az együtt zenélés öröme.

Ahogy Nick bohóckodva befejezi, a gitárral együtt feláll és rázza fejét, tapsolni kezdek lelkesen, olyan jó volt.  Nick is tapsol, és elismerően néz, utána hozzáteszi, hogy ezt a számot tudja végig. És hogy az anyja tanította neki. 

- Szép. -motyogom, mire megköszöni. Mindketten újra a kezünkbe vesszük a poharat, és beleiszunk. 

- Jó, mi? -kérdezi, s ránéz a pezsgőre. Erre helyeslően bólogatok. 

- Fincsi.
Nick komolyan közelebb hajol hozzám.
- Azért ne rúgj be, jó? -mondja, majd elneveti magát. Hirtelen abbahagyja a mosolygást, és érdeklődve méreget. - Bár kíváncsi vagyok, milyen, amikor kikelsz önmagadból. -mondja, majd közelebb lép.
- Nem kell ahhoz pezsgő nekem. -nyugtatom meg.
- Ahhoz képest még sosem láttalak.
- Mert itt ilyen állapotban nem lehet. - Nick gyorsan rávágja, hogy dehogynem. Ismét csak vállat vonok.
Ekkor ő megint kitalál valamit. Vissza rakja a gitárt, majd elkezd kutatni az egyik polcon elhelyezett tárgyakat, majd a holómon kezd pötyögni. Megkérdezem, mit csinál, mire csak annyit mond, hogy mindjárt meglátom. Megint iszok egy kortyot a pezsgőből, és ismét elfogy. Most magamnak töltök, mert Nick még mindig ott pötyög. Ahogy iszok a pezsgőből, meghallom a zenét. Egy új zenét, valami rock-pop keverék, egy Detrin nevű nőtől és a Berrow együttestől. Pörgős dallama van, Nick egyre feljebb tolja a hangerőt, és táncikálni kezd. Úgy kitör belőlem nevetés formájában a feszültség, mint már nagyon régen. Nagyon jól esik.

Nick annyira vicces mozdulatokat csinál, hogy mutogatva kacagok rajta, megfeszül a gyomrom, és bekönnyezik a szemem. Nick rázza a haját, összevissza mozgatja a karját és a lábait. Rám néz összeszűkített szemekkel, karját hátrarakva lépeget felém, és minden kérés nélkül magával ránt, épp hogy le tudom rakni a pezsgőspoharat.
Össze vissza forgat engem, miközben hangosan kacagok. Odahúz magához, majd ismét forgat. Ráncigálásnak nevezném, de gyengéden csinálja. Majd vége a számnak, és egy nagy levegőt véve hátradőlök az ágyamba, továbbra is nevetve. Nick is liheg, és elégedetten mondja:
- Ezt akartam látni. - én erre megint csak nevetek. A hasamat fogom már, annyira fáj, magamban újra meg újra felidézem azokat a pillanatokat, amiket Nickről sikerült magamban megörökítenem.
Leül az ágyam szélére, és megvárja, míg lenyugszom. Felülök mellé. Nick bólogatni kezd, lerakja az üres pezsgősüvegét miután kiitta a maradék italt, és visszaül. Csillogó, nagy szemeit rám mereszti.
- Most végre újra boldognak tűntél.
-Igen.. köszönöm. -motyogom, s közben arra gondolok, hogy ez az apróság mennyit számított nekem. Mennyivel is tartozom már neki?
- Bírlak téged, Rhodé. -jegyzi meg komolyan. - Nehéz helyzetünk van. Kezdünk beépülni a színjátékba...
- Talán, ha mindig beszélgetünk este, akkor meg tudnánk erősödni a valóságban. -próbálom megfogalmazni, amit gondolok, de elég bénán jön össze.
- Rendben, te kérted. -mondja mosolyogva. Mély levegőt vesz, és csendben ülünk egymás mellett. Újra megszólal: - Akármi történik, vigyázok rád.
Mélyen a szemembe néz, kutat valamit, én meg úgy érzem, mindjárt elbőgöm magam, de az inger nem tör fel bennem. Mint régebben. Igen, ez a megerősödésem első jele. Nem csak hogy állom a tekintetét, hanem nagyon jól esik. Olyan, mintha a szemében egy végtelen univerzum tükröződne.
Gyorsan lesüti a szemeit, feláll. Az öltönyét, amit a székre vágott, felkapja a karjába, megfogja az üres pezsgős üveget, és egy pillanatra megáll és rám néz. Én is felállok.
Elindulunk lassan az ajtóm felé.
- Hol van az enyém? -mondja komoly hangnemben, és bele akar kukkantani az ajándékzacskóba, de rácsapok a kezére.
- Majd holnap! -szólok rá, intve őt, mint egy rossz gyereket. Mosolyogva jó éjszakát kíván, és megpuszilja a homlokomat. Melegség áraszt el, olyan, mintha valamit beleégetett volna a bőrömbe. Az emlékét. Rám kacsint, és emlékeztet, hogy holnap ajándékozás.
Bezáródik mögötte az ajtó, én pedig ismét magamra maradok. De a szobám meg van telve az öröm illatával és légkörével, úgyhogy nagyon jól érzem most magam. Még mindig itt érzem Nick jelenlétét.
Nem érzem magam álmosnak, úgyhogy elkezdek készülődni. Holnap reggel karácsony, és akkor már ott lesznek az ajándékok. Gyorsan előveszem a csomagolópapírt. Az emberek itt ezt már a dolgozóiakkal csináltatják, modern és vékony anyaggal, de én egy saját választású, régi csomagolóval oldom meg. Gyorsan, kissé összecsapva csomagolok, mert kezdek álmos lenni. Egy hatalmasat ásítok, és elkezdem kihordani az ajándékokat. Sötét van a lakosztályban, de még mindig halványan világítanak a kék fények. Gyorsan lepakolok, nem nézem meg a többi ajándékot, amit a dolgozók már feletteseik utasítására kihelyeztek. Gyorsan visszasurranok. Itt kint sötétben mindig olyan érzésem van, mintha kísértetek figyelnének. De nem foglalkozom velük, legyőzöm őket. Becsukom az ajtómat, és egy forró, narancs és fahéjas fürdő veszek. Ezekkel az illatokkal és érzésekkel telve fekszem le aludni.