10. rész

Üdv!
Meghoztam ezt a részt. Igyekszem minél érdekesebbre írni és szerkeszteni az oldalt, de most egyenlőre csak arra van időm, hogy a bejegyzéseket írjam. Remélem megértitek, köszönöm :)

'Nem szeretek úton lenni. Mert akkor legtöbbször csak gondolkodni tudok, ha gondolkodok akkor pedig csak arra gondolok, hogy ott mi fog történni.'

A lábaimat nézem, ahogy egymást váltogatják. Egy gesztenyebarna bakancs van rajtam, itt-ott kopott már kicsit. És egy egyszerű csőfarmer. A nagyi mögött kullogok kabátzsebbe tett kézzel, bár néha meg akarnám előzni. Pedig az útat csak ő tudja közülünk. Agyalok, csak hajt a kíváncsiság azóta is, és ahogy közelebb kerülünk Gale otthonához, egyre inkább a hatalmába kerít. Nem nyugszom, ma már tényleg nem. Óvatos leszek a kérdéseimmel, nem akarom egyből a közepén kezdődni. Lehet, hogy a kérdéseimet össze kéne írni. De most a forgalmas út szélén a járdán, menet közben, üres kézzel mire írjam? Ugyan.
- Mindjárt ott vagyunk. -jegyzi meg nagyi. Lehet hogy kicsit csúnya viselkedés amit produkálok. Ezért hangulatot váltok.
- Igen? -kérdezek vissza mosolyogva, majd oda szökkelek mellé, aki mosolyogva nyugtázza.
- Mama, kérlek, nem mesélsz nekem valamit a szüleim életéről? -nézek rá reménykedve.
- Nézd, vannak dolgok, amiket nem tőlem kell meg tudnod. És nem most. -mondja, miközben simogatja a vállamat. És húzza a száját. Tudom, hogy akar mondani valamit.
- De nagyi. Már elég idős vagyok. Valahogy úgy érzem, hiányzik valami az életemből. Nem tudom, ki vagyok. -mondom neki, miközben sóhajtok. Odahajol a fülemhez, és suttogni kezd.
- Anyád megígértette velem, hogy nem mondjak semmit. Sajnálom. De ez maradjon köztünk, rendben?
- Rendben. De Gale-el nem ígértette meg, mert nem tartják a kapcsolatot! -felcsillan a szemem, ahogy hangosan gondolkodok. A nagyi bólogat.
- Igen. -néz rám mosolyogva. Azt hiszem, most van az a pillanat -elég hamar- hogy nagyon megkedveltük egymást. Jó szorosan megölelem.
- Én nem kapok ölelést? -kérdezi Gavin. Kicsit kizártuk őt az elmúlt percekben, úgyhogy mind hárman megállunk a járda közepén, és megöleljük egymást. Nagyon jól esik, hogy vannak, akikre számíthatok. Az ölelés tényleg nagy dolgokra képes! Merthogy megújtult a lelkesedésem. A nagyi tudja, hogy mire készülök, és nem tart vissza. Ez remek!

 

*

 



Gale egy belvárosi panellakásban él. Most megyünk fel lakásához. Ez mondjuk egy régebbi felhőkarcoló, de még ez is modern. Az utóbbi 100 évben itt körülbelül minden modern, de ezen a házon látszik, hogy régebbi. Halványkék színű a fal, a lift belseje világosbarna. Izzadni kezd a kezem, nem tudom mihez kezdjek vele. Úgyhogy a kabátomon levő kitűzőt kezdem el birizgálni.
- Ne izgulj, minden rendben lesz!
- Ugyan, mi történhetne? -sóhajt fel Gavin.
- Gavin, neked volt kedved eljönni ide? -kérdezem tőle.
- Igen, csak... ez most unalmas... elmehettünk volna egy plázába, úgysem voltunk még!
- Majd arra is sor kerül! -nyugtatom meg miközben rá kacsintok, erre egy halvány mosolyt villant.
Végre felérünk -egy örökkévalóságnak tűnt- és odamegyünk a megfelelő ajtóhoz, majd bekopogunk.
Lépéseket hallunk, majd kinyitja az ajtót. Morcos fejet vág, majd elmosolyodik.
- Kerüljetek beljebb!
Belépünk a házába, és én megdöbbenek. Barna falak vesznek körül, mindenhol van egy kép a 12. körzetről, vagy egy erdős vagy vadászos kép. Van 1-2 oklevél a falon, emléktárgyak, és sok növény. Van egy óriási akvárium a nappaliban, amiben teknősök vannak; és sötétbarna fotelek. Minden olyan.. antik. Régies. Mintha szegény ember lenne, pedig valószínű, hogy nem. De azért szépen be van rendezve. Az óriási plazmatévé a nappaliban azért kicsit kilóg a sorból.
- Gale. Hogy vagy? -kérdezi a mama, miközben fájdalmasan néz a férfira. Emlékek. Tuti, hogy emlékek jutnak eszébe, úgyhogy én most lecsapok rájuk.
- Mama, miért nézel így rá? -lehet hogy ezt nem így kellett volna kérdeznem, mindenki rám néz.
- Gale nagyon sokat segített a családnak.
- Igen? Miben? -nézek rájuk reményteljese.
- Üljünk le... -mondja Gale, és leülünk a nappaliban. Gavinre pillantok, aki a hüvelykujját mutatja nekem.
- Ügyes kislány! -artikulálja.
- Nos? -kérdezem.
- Tudod, mikor elégették az egész 12. körzetet.. szörnyű látvány volt.. Elevenen égtek meg emberek. -motyogja Gale. Lehet, hogy még sem akarom hallani? DE! Nem futamodok meg. - Azt a néhány embert, aki még élt, gyorsan odamenekítettem az erdőbe... -úgy meséli, mintha most történne, teljesen beleéli magát. Nagyon könnyezik a szeme, de gyorsan letörli. - Köztük volt a nagyanyád, és Prim is. Szépen el tudtuk tartani egymást, amíg nem jött a segítség a 13.-ból.
Egy újabb információ. Elzárom a fejemben az egyik fiókom mélyébe. De ez kevés még.
- Mióta ismerted anyát? Hogy ismerted meg?
- Emlékszem az első napra. És az összesre, ami azután történt. -mondja mosolyogva. - Catnip fiatal volt. Nagyon tehetséges vadász. De szüksége volt azért egy kis segítségre. És nekem is. Társak lettünk, végül jó barátok, aztán... -elcsuklik a hangja.
- Azta. Alig tudok valamit anyámról.. -motyogom, mire Gale felnevet.
- Sok mindent nem tudsz!
- Nos, akkor igazán mesélhetnél... -mosolygok.
- Rendben. Szóval sokat beszélgettünk, sok mindenben hasonlítottunk külsőre és belsőleg is. -itt megáll. - Aztán egy újabb átlagos, remegéssel és gyűlölettel teli, Aratás napi reggelen kihúzták Primrose Everdeent. Nekem leállt a légzésem egy pillanatra, bár Catnip jobban megijedt. Fel sem fogtam, mi történt, és Katniss jelentkezett helyette. Először... hát összedőlt bennem valami. De egyből agyaltam, hogy mit lehetne csinálni. Még jobban megutáltam a Kapitóliumot, pedig nem gondoltam volna, hogy annál jobban is tudom gyűlölni őket. -mondja. Én csak tátott szájjal bámulok, és hogy erre ráeszméltem, az ujjaim segítségével benyukom a számat. A nagyi az órára pillant.
- Ó, nekem mennem kell, különleges ebédet akarok csinálni nektek. -mosolyog ránk. Gale felpattan és kikíséri a nagyit, mi is elköszönünk, aztán csend van. Gale visszajön. Nekem hirtelen elfogy a levegőm. Azt hiszem a semmihez képest túl sok információ jutott hozzám.
- Szóval... -ül vissza a férfi. - Katnisst ment Peeta Mellarkkal. Reméltem, hogy újra látom még. A viadalon annyi minden történt. De igazából benne van egy könyvbe. A 74. éhezők viadala címmel. Mikor kiadták, Snow elnök betiltatta, mikor idejöttünk, én megszereztem. Képek is vannak benne.
- Kölcsön kapom?! -kérdezem örömmel. Hát ez egyre jobb!
- Talán. Katniss nagyon ügyes volt. Agyafúrt. De nagyon megviselte a viadal. Az egész életét megváltoztatta. Néha haragudtam rá a cselekedetei miatt, de egyben szerettem is, támogattam. Szóval csak óvatosan alkoss véleményt. - Gale a kabátomra néz. Vagyis a kitűzőmre.
- Ez? -mutat rá. Leszedem a fecsegőposzátát a kabátomról, és a kezébe rakom.
- Otthon találtam.
- Ezt Catnip kapta.
- Miért hívod Catnipnek? -kérdezem.
- Így becéztem... -erre nem mondok semmit.
- Kitől kapta?
- Egy lánytól. Végül egy fontos jelképe lett a második lázadásnak.
- Igen, azért is tetszik na... -ekkor elcsuklik a hangom. - Miért ez lett a jelképe? Miért az anyám kitűzője lett a Lázadás jelképe?
Gale nem válaszol. Szúrni kezd az oldalam, mert rosszat sejtek.
- Rhodé, nyugi! -szólal meg Gavin. Felugrok a fotelből, és kirohanok. Lefutok a lépcsőn, annyi energia van bennem, annyi fájdalom, annyi kérdőjel, de mára ennyi elég. Kilépek az ajtón, és futni kezdek. Nem is nézem, hogy merre, csak futok. Embereket lökök félre.
- Héj, vigyázz! -üvöltgeti mindenki. Üres a fejem. Most idegbeteg vagyok? 3 nap alatt idegbeteg lettem? Ugyan már. Egy férfi lép ki elém, úgyhogy mindketten felborulunk. A fejem sajog, ránézek a férfire, aki már fel is pattant. Vastag szemöldöke van, sebhelyes arca, és gorombán néz.
- Nicsak! Hát ez? -ragadja meg a kabátomat, és úgy emel fel. - Egy fecsegőposzátát találtam? -kérdezi cinikus mosollyal, majd rémisztően elkezd nevetni. El akarok kezdeni visítani, de odanyom valamit az arcomhoz. Minden elsötétül előttem.