7. rész

Sziasztok!
Bocsánat a késésért :/ nem volt időm... de most itt van, úgyhogy kellemes olvasást! :D

'A szárnyaló lila pillangó új helyszínen találja magát, ami ismeretlen neki. Mégis érdekes. Különleges, kalandokkal, talán veszélyekkel teli. Még mindig nem tudja mi vár rá.'


Felérünk a lifttel szépen lassan, és jobbra fordulunk. A folyosó bézs színű, klasszikus keretű régi festményekkel a falon. Egyiknek sincs valami boldog mondanivalója, ahogy elnézegetem őket. Az egyiken embereket gyilkolásznak ijesztő gépekkel. A másikon egy olyan emberi alak van ábrázolva, ami saját magát eszi. Gondolom az emberiségre gondolt a művész. Van egy olyan, amin szakadt ruhás emberek ordibálva, véresen rohannak egy fénylő épület felé, ami körül tűzfal van. Nem nézem tovább őket, olyan rémisztőek.
- Az itt lakókat nem zavarja ez a sok morbid festmény? -kérdezem a nagyit, aki csak mosolyogva hátraszól:
- Már rájuk se nézünk. Csak a belsőépítészet miatt vannak itt.
A folyosó végén van a lakás. Ahogy beérünk, megcsapja az orromat az orchidea illat, ami mellett még olyan kórházas, fertőtlenítő illat van. Rendkívül szép, tiszta lakás a nagyié. Minden fehér és halvány lila, és az ezekhez illő színeknek az összeállítása. Ámulva lépünk beljebb Gavinnel a nappaliig, a nagyi közben a konyhában sürög forog. A konyhapult világoszöld márvány, mellette az étkező és a nappali, és nincs fallal elválasztva. Orchideák és kaktuszok vannak az óriás ablakok mellett, amikből rálátunk a városra. Van egy nagy fehér fotel és két egyszemélyes. Gavin lehuppan az egyikre, és behunyja a szemét. A nagyi felnevet.
- Szabad? -kérdezem reménykedve tőle.
- Persze! -szól a nagyi, és én már is belemélyedek a puha fotelbe. A fotelek között van egy üvegasztal, aminek a közepén szintén orchidea van.
- Látom szereted az orchideát... -szólok a mamának.
- Óh, igen nagyon!
Egy fél percig csendben ülünk, csak a mama vesz elő tányérokat.
- Gyertek, megmutatom, hogy hol fogtok aludni! -erre a mondatra mindketten felugrunk, és poggyászunkkal együtt követjük őt a nappaliból nyíló, konyhával ellentétes irányba levő folyosón, ahol 3 szoba bejárata van, meg a végén van egy wc. Gyorsan benézünk a nagyi szobájába, utána a saját kis helyünket mutatja meg. Egész egyszerű. De nemrossz. Csak nincs bent semmi. Egy ágy, egy kisebb szekrény, íróasztal, mintha valami kollégium lenne. Illetve van egy kép kirakva egy polcra. Közelebbről szemlélem. Szőke kislány van rajta befonott hajjal, komoran néz. Nem tűnik boldognak.
- Ő nagynénid... volt. -motyogja a mama, majd leveszi a képet. -Bocsánat, mindenhova kitettem, és elfelejtettem levenni...
Csak egy halvány mosolyt erőltetek magamra. Szerintem direkt rakta oda. Ugyan, ha bejött előkészíteni nekünk a szobát, csak észreveszi a képet. Vagy csak rosszabbul lát, mint hinném? Na nem baj, nem haragszom rá, csak fura. Kimegy a szobából. Én nekiállok kipakolni, és miután végeztem, kimentem, hogy végre vacsorázzunk. Hosszú volt ez a nap. És én nem akarok egy percet se elmulasztani. Leülünk az asztalhoz, ahol már tálalva a gusztusos vacsora. Nem tudom megállapítani, milyen file madár szárnya az, de nem átlagos baromfié, az fix. Saláta van körülötte zöldségekkel, sajtokkal együtt és olívával leöntve.
- Az olívaolaj a kapitóliumi konyha egyik alapja! -mondja a mama mosolyogva. Leülünk az asztalhoz, majd nekilátunk.
- Meséljetek, milyen a suli arra?
- Most épp szünet van... -szólal meg unottan Gavin. -Amúgy átlagos iskola. Nem mondom, hogy modern, de a társaság jó.
- Igen? És Kat... vagyis Rhodé, neked hogy tetszik?
- Hát én nem vagyok különösebben oda érte. -vallom be őszintén. - Nincsenek nagyon kiépítve dolgok. Nem bánnám, ha lenne egy menő hangstúdió, hiszen a 12. körzet egyik leghíreseb iskolájáról van szó. És tudom, hogy itt a Kapitóliumban minden van a gimikben. -mondom, miközben a kaját ízlelem.  A hús íze nem is hasonlít semmihez, de valami eszméletlen finom!
- Értem... hát ha gondolod, elmehetünk a héten valamilyen koncertre, vagy hangszerboltba... ha ennyire érdekel. -mondja mosolyogva a mama.
- Ó, nagyi az csodás lenne! Egyébként nagyon finom a kaja... -Gavin helyeslően bólogat, a nagyi pedig szerényen maga elé néz, és megköszöni. Mikor újra felnéz rám, akkor veszem észre, milyen szép kék szemei vannak. És hogy mennyi mindent rejteget.
- Mondd csak mama... van valami, amit elszeretnél mesélni nekünk? -nem fogom fel, hogy mit kérdeztem. Ez az én számból hangzott el?
- Ugyan, semmi. -néz rám zavartan.
- Akkor mi ez a feszültség?
- Milyen feszültség? -kérdezi Gavin.
- Te nem érzed?
- Nem... -néz rám az öcsém, mint egy hibbantra.
- Bocsánat nagyi, nem tudom miért jött ki a számon. -sajnálkozom. Kissé cinikusan szóltam. Így felnőttel még nem is beszéltem. Eddig a jókislány szerepébe bújtam.
- Esetleg akartok sétálni ma este a városba? Elvihetnélek titeket a főtérre... ott mindig van valami. -mondja a mama, ügyet sem vetve az előző kérdésemre. Természetesen mindketten beleegyezünk, és én nagyon készülök, hogy hogy kezdjem el a nyomozást.