9. rész

Üdv!
Itt van a folytatás, kellemes olvasást!
'A sors sokszor olyan helyzetekbe, olyan emberekhez sodor minket, akikről nem is tudnánk, mennyit segíthetnek nekünk abban, hogy haladjunk.'


- Te vagy... Katniss lánya? -hebegi a bácsi. És olyan fájdalmasan néz rám, hogy én kezdem el rosszul érezni magam.
- Igen. -mondom határozottan, és felemelem a fejem. Nem akarom hogy gyengének lásson. Mint amilyennek én szoktam néha anyát. Nyel néhányat a bácsi. Zavarodottan néz rám, majd a mamára és végül Gavinre.
- Te.. te kiköpött Peeta vagy! -mutat Gavinre. A szemei könnybe lábadnak. Gavin végig néz magán, lesimítja a kabátját, és csak mosolyog.
- Nem tudtam, hogy ilyen híresek vagyunk! -mérgesen rá nézek, hogy hagyja abba. Ha most elűzi ezt a bácsit, nem sokat tudok meg a múltról. Az öcsém védekezésképpen felemeli a kezét.
- De miért, te ki vagy? -kérdezem reménykedve. El tudom képzelni, hogy az én fejem milyen kétségbeesett lehet.
- Gale. -közli miközben lefelé néz néz, az állát birizgálja. - Ismerem.. az anyádat. Jó barátom volt.
- Tényleg? Nem rémlik, hogy mesélt volna rólad. -motyogom, és próbálok visszaemlékezni.
- Ch... hát nem csodálom. Nem valami békésen váltunk el... nagyon rég nem láttam őt. És azóta nem is hallottam róla semmit. Született két gyereke. Peeta Melllarktól.
- Öhm... igen. -helyeslem, bár kicsit furcsa ez az ember. Nem tud mit kezdeni velünk. Hátranéz, és idegesen elköszön tőlünk.
- Ne, várj! -ragadom meg a karját hirtelen. Csodálkozva néz rám. Biztos totál őrültnek tart. És az a baj, hogy ezt nagyi is látja, és Gavin is. Odahajtja hozzám a fejét, és a fülébe súgom.
- Segítened kell! Találkozzunk még valamikor! Kérlek! -ismét előveszem a bociszememet, csak kissé komolyabb stílusban. Először ridegen néz és elrántja a karját, de végül elkezdi mondani hogy hol lakik, és elmegy. XIII. 254. Brandon Holm street 23, 93. em. 4-es ajtó. Ezt mondogatom egészen addig, míg egy tollat sikerül találni mama retiküljében és fel nem írom a kezemre.
- Mit akarsz, Rhodé? -kérdezi komoran a mama. Azt hiszem ki kell találnom valamit.
- Szeretném meglátogatni. Az első embert akit itt ismertem meg. -erre csak annyit mond, hogy nagyon késő van, úgyhogy induljunk el innen.
- De mama, te ismered őt?
- Persze. Nagyon rendes srác volt, szerettem. Most már rég nem találkoztam vele. Csak azok a napok után néhány évig. -válaszol, miközben megvonja a vállát.
- És akkor elmehetünk hozzá?
- Meglátjuk.
Visszaúton végig ezen a bácsin gondolkodom. Miért? Mi történt vele? Miért zavarta eddig hogy Katniss és Peeta gyerekei vagyunk? És miért romlott meg a kapcsolatuk? Annyi titok lebeg a levegőben az egész városban, hogy engem már nagyon zavar. A megmarkolom a fejemet, és a térdemre hajolok a metrón. Nem tudom, hol kezdjem. Nagyon fűt engem ez a dolog. Ahogy visszaérünk a házhoz, közben Gavin meséli nekünk, hogy mi a véleménye az ottani emberekről. A mai estéről.
- Furcsa volt az öreg. Mi baja volt velem?
- Nem tudom... -motyogom. Nem akarok erről ma este többet beszélni. Látom hogy a nagyi a száját harapdálja. Visszafordul ránk, ráncos szemeit ránk mereszti, mintha mondani akarna valamit, aztán a fejét megrázva előre fordul, kinyitja az ajtót. Gavinnel összenézünk.
Szép iramban lezuhanyzik mindenki, fogat mosunk, pizsamába bújunk, és se szó, se beszéd, lefekszünk aludni. Igen ám, de onnantól fogva nehezebb. A történtek járnak a fejemben. Bár ne tennék! Holnap elmegyek Galehez. Lassan elfárad a szemem, az egész testem, és mély álomba merülök.

*

Valami puha érinti az arcomat. Végighúzódik a homlokomtól az államig. Aztán a hajamat érinti. Simogat. 

- Ébresztő, Hercegnő! -szólít lágyan egy hang. Pislogni kezdek, és először kicsit bancsin magam elé nézek, majd rá. Morcos fejet vágok, és még mielőtt megszólalhatna, egy párnát keresek magam mögött a kezemmel és belenyomom a fejébe. 

- Héj! -üvölt fel Gavin. Én pedig felülök, és még jobban belenyomom a fejébe a párnát. Majd leterítem Gavint a földre. Ráülök a hátára, és elkezdek számolni. Ám a birkózásnak még nincs vége. Az öcsém kicselezi a fogásomat, és maga alá ránt.

- Oké, oké te nyertél, csak hagyjuk abba! 

- Legyőztelek. A tanítvány legyőzi a mesterét. -mondja nevetve, mire kinyújtom rá a nyelvemet. 

- Gyertek reggelizni! -nyit be mama a szobába. 

- Ó, szia nagyi! -köszönök neki, mire ő is köszön és kimegy. Gavinnel egymásra nézünk. 

- Verseny az asztalig? 

- Dehogy... -nézek rá szánalmasan, de nem tudja mire készülök. -Nem vagyunk már dedósak. -jegyzem meg, bár ez ironikus a történtekre nézve. Gavin udvariasan előre enged, mire becsukom az ajtót előtte és odarohanok az asztalhoz.

- Én nyertem! -mondom büszkén, majd mind a hárman elröhögjük az egészet. 

A reggeli az palacsinta. Én a csokisat szeretem nagyon. Meg is eszek belőle 3-mat, és ennyi elég is. 

- Köszönöm nagyi, nagyon finom volt! 

- Egészségetekre! -mondja mosolyogva. Ez a néni is furcsa. Az én családomban mindenki furcsa. Vagy csak mindenki sérült? Nagyon fájhatott mamának elveszteni a lányát. A másik pedig benne volt a viadalban. De valóban csak ennyi lett volna? Anyának meg kellett volna a viadal után halnia. Legalább is a tények szerint. És azután volt a lázadás, hogy ő nyert a viadalon.
- Min gondolkodsz? -kérdezi a mama. Felnézek rá.
- Azon hogy ma mit csináljunk. -mosolygok. Felállok az asztaltól, és segítek neki mosogatni, közben elbeszélgetünk hétköznapi dolgokról. Az a baj, hogy családról nem tudunk beszélni, se a múltról. Úgyhogy időjárásról, meg bolondos ismerőseinkről. Nekem nem sok van, de ő rengeteget mesél. Régen a kórházban dolgozott először csak ápolónőként, nagyon értékesnek bizonyult, és később orvos lett. Rengeteg sikeres esete volt, az emberek nagyon szerették. Sok dolgot elmondtak neki, rengeteg ember különleges történetét hallotta.
Gavin a nappaliban a csatornákat váltogatja. Már nem tudja, milyen pózt vegyen fel a TV előtt, unottan birizgálja az arcát.
- Nagyi, menjünk el valahova! Már 9 óra van.
- Felhívom Gale-t, okés? Én most még ebédet akarok csinálni, azt hittem addig kibírjátok, és délután elmennénk valahova.
- Természetesen kibírjuk... csak én nagyon szeretnék friss levegőt szívni. -mondom kifogásnak.
- Veszélyes két gyereknek lent... -mondja, miközben aggódó tekintettel meredt ránk.
- Nagyi, 17 éves vagyok, Gavin meg 15. Tudunk vigyázni egymásra.
A mama visszapakolja a tálokat, amiket elővett, és elindul a szobájába.
- Öltözzetek! -szól oda nekünk mosolyogva.
5 perc múlva már a liftben megyünk le. Ahogy kilépünk, a mama megbeszél valamit a portással. És közben megjelenik egy néni. Az, aki úgy megbámult.
- Szia, aranyom! -mosolyog. Most miért mosolyog? A múltkor mintha gyilkolni akarna a szemével.
- Jónapot!
- Nagyon szép kislány vagy! -mondja kedvesen.
- Hm.. köszönöm! -válaszolom, palástolom a zavarodottságomat.
- Olyan érdekes vagy..
- És miért? -teszem fel a kérdést.
- Az ittenieknek nem kell ám a balhé... -motyogja. - Nyugodt életet éltünk eddig. És csak azért mondom, mert túl kedves kislány vagy ahhoz, hogy rossz döntéseket hozzál.
Már nem bírom tovább elfojtani az érzéseimet. Egy értetlen grimaszt vágok, és ott hagyom az idős hölgyet.
Nagyiéknak nem mondok semmit. Várom hogy Gale-hez érjünk, és kifaggassam.