8. rész

Sziasztok!
Ismét köszönöm a megjegyzéseket, és hogy olvassátok! :)

'Lehajtott fejjel sétálnak, nem néznének rám. És az a dolog, amit nem értek, ismeretlen végtelenségként kezd el növekedni a fejemben, és folyamatosan járja át a testemet: nem nyugszom.'



 Egy sétálóutcán haladunk végig, ami a Fő térig vezet. Ott történt sok NAGY esemény. Rengeteg, listát is vezetnek róla. Egy nagy eseményről nem tudok: a lázadás végét mivel jelezték ott? Mi történt akkor?
Idáig egyébként metróval jöttünk, nagyon dizájn és gyors metróval, ami sötétkék és tört fehér színeket ölt magára. A világ minden tájáról van itt kultúra és stílus, nagyon érdekes. Végre kiérünk arra a bizonyos térre. Rengeteg ember van itt is, különbözően bizarr külsejűek. Mindenféle színű hajaik vannak a személyeknek, némelyek tele láncokkal, gyűrűkkel és egyéb ékszerekkel, sokan tele tetkókkal, öltözékük állatbundákból, ellentétes mintákból, drága anyagokból áll. Némelyik furcsállva néz, némelyik mosolyogva, és sokan unottan vagy épp társaságukkal szórakozva mennek el mellettünk. A téren táncosok, zenészek és művészek, eladók vannak és szórakoztatják az embereket. Már elkezdett sötétedni, úgyhogy a tér csodálatosan ki van világítva.
- Lesz ma itt valami? -kérdezem a nagyit, mert kicsit furcsa ez a felhajtás.
- Mindig ilyen a tér, de ma lesz egy kis megemlékezés. -közli mama, és sejtelmesen mosolyog.
- Milyen megemlékezés? -szól közbe Gavin. Látom az öcsémen, hogy nagyon lenyűgözi a hely, és a látvány.  Jól érezzük magunkat.
- Snow elnököt, a legnagyobb diktátort itt végezték ki.
- Áh, értem. -bólogatok. Kérdeznék még, de nem akarok gyanús lenni a mamának. Inkább csak bevackolom magam a kabátomba, és nézem, ahogy a leheletem -mintha füst lenne- terjed a levegőben. Elkezdődik a tűzijáték, és lejátszanak egy lassabb tempójú dalt, amiben eléneklik, milyen szörnyű volt ez az ember, és hogy több ilyen nem vezetheti az országot. Bla bla bla. Viszont azok a fények lenyűgöznek. Közelebb is akarok kerülni hozzájuk, ezért elindulok kicsit közelebb, és jelzem a nagyinak hogy előrébb megyek. Olyan érzés, mintha álmodnál valami szépségeset, és ott lennél a közepén. Nagyon nagyon tetszik, ahogy kék és lila, citromsárga és rózsaszín, piros és zöld tűzijátékok fénylenek. Úgy érzem, mindjárt elszállok innen, lábujjhegyre állok, felemelem a fejem és behunyom a szememet.
- Látom tetszik. -mondja valaki.
- Igen.. -motyogom, és unottan oldalra nézek, hogy lássam, ki zavarta meg a kellemes percemet. Egy magas, erős, idősebb férfi. A szüleimmel egy idős.
- Tudod hogy miért van? -kérdezi.
- Igen, Snow elnök kivégzésére emlékezünk és a diktatúrájára.
- Csak azért kérdeztem, mert a korodbeliek nem tudják ezt igazán átérezni. Én láttam azt az embert. Egy régi ismerősöm pedig a személyesen a legnagyobb ellensége volt.
- Áhh, értem. -most már kezd érdekelni a dolog. Hátha tud valamit ez az ember. - Engem érdekel a téma...
- Igen? -néz rám mosolyogva. Látom hogy meglepi. - A legtöbb kapitóliumi gyerek csak unottan gondol erre a dologra... erre csúnya, undorító múltra, aminek már vége.. de ki tudja? A politikában mindig vannak ocsmányságok. -magyarázza. Egyetértően bólintok.
- Én egyébként nem vagyok kapitóliumi. Most vagyok itt először... és igazából az ízlésficamos embereket leszámítva nagyon tetszik! -jegyzem meg, bár egyből megbánom, hiszen ő is itt él. De ahogy újra ránézek, most jut eszembe, hogy ő normálisan van öltözve. Egyszerű, régies farmer, szürke kabát, semmi smink vagy festék.
- Igen, szép város. Az emberekkel én már megbarátkoztam... régen is ilyenek voltak.. de ha jobban megismered sokukat, jószívű emberek. Csak a múltban nem gondoltak másokra. Most már igen. -mondja nevetve. Örülök, hogy nem vette magára.
- Én sokáig az első és a második körzetbe dolgoztam tisztként, benne voltam fontos Tanácsokban, most meg itt dolgozgatok.. könyvet írok, politikával is foglalkozom. -magyarázza. Általában, hogy ilyen anya korúak vagy náluk idősebbek elkezdik az életrajzukat mesélni nekem, mindig nagyon untat és zavar, de ez nem. Ez furcsa ez a bácsi. El tudom képzelni lelkes katonaként.
- Azt hittem a Kapitólium megdöntésekor sok katona meghalt... -motyogom, és ismét a számra tapasztom a kezem. - A fenébe. -suttogom.
- Igen... de én a lázadókkal voltam. -suttogja. Ez megdöbbent, és egyben nagyon tetszik. Én is biztos lettem volna lázadó! Egy olyan durva rendszerrel szemben. Bár nem értem, miért suttogja.
- Akkor maga egy hős! -mosolygok. -Ilyen nemes dologban én is benne lettem volna.
- A régi lakosok nem gondolták így. De ők közül már sokan nem élnek... a fiatalabb generáció pedig megszeretett minket. -mondja mosolyogva. -Örülök, hogy így gondolod.
Megkedveltem ezt a bácsit. Ha nem nézne ki idősebbnek, simán úgy érezném, hogy egy nálam pár évvel idősebb, laza sráccal beszélnék. Mintha a régi fiatal fiú beszélne belőle.
- Először mikor élőben láttam kapitóliumiakat, a képükbe nevettem. -meséli és közben visszaemlékszik. - Szerencsétlenek nem értették, hogy miért nevetek. -mondja mosolyogva, és utánozza, hogy hogy néztek rá az emberek. Ezen is nevetnem kell nekem is.
- De hogyhogy lázadó volt? -kérdem. -Jó, tudom hogy gáz volt a rendszer, de nem volt ez veszélyes?
- Nyugodtan tegezhetsz.. -mondja - Hát tudod. Már régóta bennem volt. Egyébként előtte tizenkettedik körzetben éltem. Tudod hol van?
- Viccelsz? Oda valósi vagyok. -mondom büszkén. Látom hogy hatalmas mosoly ül az arcára.
- Akkor azért is érdekes, hogy tetszik neked a lázadás. Az ottaniak sokan féltek, és nem mertek lázadni. És szerencsétleneket még is megölték, pedig benne se voltak. Csak néhány ember volt ebbe benne. Talán még a szüleidet is ismerhettem... sokakat ismertem! -mondja mosolyogva.
- Áh, nem hiszem. -legyintek a kezemmel. Rengetegen éltek a körzetben, mégis hogyan ismerné egy veterán lázadó ember az én szüleimet? Na mindegy. Új témába kezdek.
- És milyen azokkal a politikusokkal dolgozni?
- Néha szánakozom rajtuk, de nem hagyom, hogy lekezeljenek... sokszor ellentétesen csinálok dolgokat, mint ahogy kérnek rá. Régen emiatt idióta fiatalnak hívnak, most meg kezdenek makacs öregnek hívni, pedig még csak 51 vagyok. -mondja, miközben a fejét vakargatja.
Bírom ezt a bácsit. Inkább nevezném srácnak.
- Te hogyhogy itt vagy? Ha nem vagy kapitóliumi?
- Eljöttem meglátogatni a nagyimat... Meg kíváncsi vagyok a múltra. -motyogom. -Úgyhogy ezért is örülök, hogy találkoztunk.
- Értem. Hát én is örülök.
- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de a barátnődet -gondolom volt annyi idősen- Nem zavarta, hogy lázadó vagy? Vagy ő is az volt? -tudom, hogy szemtelen kérdés, de erre kíváncsi vagyok.
- Nem nagyon volt barátnőm. -hajtja le a fejét. - Semmi baj, hogy megkérdezted. Ha már ennyi mindenről beszéltünk. Te még egy nagyon értékes lány leszel ebben a világban, azt hiszem. -mondja mosolyogva.
Ilyet még sose mondtak nekem.
- Én a Kapitólium megdöntésével foglalkoztam. Nagyon fontos volt ez, mert ha bukjuk, akkor mindenkit brutálisan kivégeznek és megkínoznak, és a szeretteinket is.
- Ez érthető... -bólogatok. A tűzijátéknak vége.
- Jaj, nem akarok még elmenni. -biggyesztem le az ajkamat. Erre felnevet.
- A múlt érdekelne, vagy a tűzijáték miatt?
- Nem is tudom. -szórakozok - Azt hiszem, a múlt miatt.
- Nagyon szívesen mesélek még. Úgy se sokan érdeklődnek e felől. -látom, hogy örül ennek. Felteszi a kalapját.
- Hogy hívnak? - kérdezi. Tényleg, még be se mutatkoztunk.
- Rhodé Mellark! -mutatkozom be kedvesen. A férfi arca teljesen elfehéredik.
- Rhodé hol voltál? -hallom a nagyi hangját.
- Én végig itt, nagyi! Mondtam, hogy kicsit előrébb jövök. Gavin a nagyi mögött érdeklődve nézi a férfit, akivel az imént még beszélgettem, és aki még mindig hulla sápadt fejet vág.
Nagyi felismeri ezt az embert.