11. rész

Üdv!
Köszönöm az előző részhez is a kommenteket! :)
Kellemes olvasást!

'Sokszor nem érezni semmit, az a legjobb.'


Semmit nem látok, és hangokat se hallok. Úgyhogy maradnak a gondolataim. Már egy ideje mondjuk így vagyok, és megnyugodtam. Nem tudom, hogy pontosan mit csinált anya, de ennyitől nem rezelhetek be. Kész. Bevállaltam, hogy akármi történt a múltban, kiderítem. Csak nem tudom anyát hidegvérű gyilkosnak elképzelni, úgyhogy lehet, hogy tovább kéne Galetől kérdeznem. Utána pedig kiélvezem a Kapitóliumban töltött napjaimat.
Zsibbadni kezd a bal vállam. Homályos foltokat kezdek el látni, és zajokat hallok. Akkor megérzem, hogy a fejem hasít. Kapkodni kezdem a levegőt, és minden kivilágosodik előttem, már amennire lehet, hiszen félsötét van ezen a helyen. Nem emlékszem, hogy Gale háza ilyen zord lett volna.
- Ébresztő, kis Katniss! -szólal meg egy rekedt, mély hangú férfi. Sötétszőke fürtjei belelógnak a szemébe, mellyel vadul, ridegen néz. Hirtelen fel akarok sikoltani, de férfi kést szegez a torkom alá:
- Egy hang, és elvágom a torkod! -mondja gorombán. Kiráz a hideg, ahogy a hideg fém a forró torkomat érinti. Hirtelen nem tudom mit kezdjek a helyzettel, teljesen le vagyok fagyva. Remegek, nem merek egy szót se szólni, csak ijedten bámulok a fickóra, és teljesen összehúzom magam. Tisztán akarom látni, hogy mi van. Veszek egy nagy levegőt, de csak por jön le a tüdőmbe, úgyhogy köhögni kezdek. Amint a férfi leveszi a kést a torkomról és megfordul, megszólalok.
- Mit akarnak? -meglepődök, milyen szerencsétlennek és megtörtnek hallatszik a hangom. Ez nem is én vagyok. Nyelek egyet.
- Nos, pont a sors akarta, hogy találkozzunk! -jön felém egy másik hapsi. Hányan vannak ezek? Esélyem sincs ilyen körülmények között megszökni. - Hadd mutatkozzam be. -mondja szórakozottan, és a kezét nyújtja. Abszolút nem tartom viccesnek, mereven bámulok a kezére. Hirtelen elkezd nevetni. - Ja, meg van kötözve a kezed. Hát drágaságom, én Kirk Droubsworth vagyok! Nagyon örülök, hogy összefutottál az egyik emberemmel, mert te kellesz nekem.
- Ezt nem igazán értem. Mihez kezdene velem?
- Kicsit kémkedtem, és kiderítettem, hogy te vagy Katniss Everdeen és Peeta Mellark lánya. Egyenlőre csak annyit mondok, hogy ha bármivel próbálkozol, meghalsz.
- Azt hittem szüksége van rám.
- Nem tudod, hogy mi van készülőben! -mondja mosolyogva, közelebb hajol és rám kacsint, undorodva hátrahúzom a fejemet.
- Vigyétek a többihez... -morogja, miközben lefagy az arcáról a mosoly. Két férfi kap fel engem két oldalt. Az egyik a derekamat fogja, amitől ismét kiráz a hideg.
- Vegyék le rólam a kezüket! -nézek rájuk szúrós szemmel, mire csak nevetnek. Próbálom megfigyelni a helyet. Alacsony a mennyezet, kopott, régi falak. Mintha a föld alatt lennénk, csatornaszag van, és a folyosón néha egy lámpa. Kinyitnak egy rácsos ajtót, és bedobnak. Az oldalamra esek, felszisszenek a fájdalom miatt. Kemény, hideg beton van alattam, gyorsan felülök. Hallom még mindig, ahogy távolodnak, és röhögnek. Olyan mintha egy krimiben lennék, de nem hittem, hogy a valóságban ennyire rossz. Érzem, ahogy kezd feltörni bennem a kétségbeesés, nem tudom, mihez kezdjek. És miért olyan nagy ügy, hogy Katniss Everdeen az anyám. Oké, megnyert egy Viadalt. A lázadás egy fontos személye volt. A fecsegőposzátát többet nem hordhatom nyilvánosan, ha kiszabadulok. Ha kiszabadulok. Odébb kúszok, falat keresve. Egy-két méterrel arrébb ott is van valami nyálkás fal. Igyekszem nem foglalkozni vele, felveszem a kapucnimat, és aludni próbálok. De nem tudok, mert pusmogást hallok. Ijedten körbenézek, bár nem látok semmit. A szívem hevesen ver. A rácsokon keresztül beszűrődik egy kis fény, de ennyi. A hideg futkos a hátamon. Hirtelen egy patkány fut el előttem, és felvisítok. Felugrok, és nekitámaszkodok a falnak.
- Van itt valaki? kérdezem ijedten és a suttogás felé fordulok.
- Ne félj! -szólal meg valaki.
- Hogy ne félnék egy ilyen helyen?! -csattanok fel a hang felé fordulva. Közeledik felém. Hátrálni kezdek, odaállok a rácshoz, hogy jól lássam az alakot. Egy 30 körüli nővel állok szemben, és egy fiatal férfi is előbújik.
- Ne félj, nem bántunk. Minket is elraboltak. -próbál nyugtatni a nő. Magam elé bámulok, majd ismét rájuk, jól megfigyelem őket. A nő csapzottan néz ki, itt ott el van szakadva a ruhája, de egyébként szép arca van, zöld szemei, barna haja. A férfi, vagy inkább srác aggódva néz rám nagy, sötét szemeivel.
- De kik ők? -kérdezem félénken.
- Mi se tudjuk pontosan. Valami maffia... valószínűleg egy bűnözőháló, sok kapcsolatuk van. Csak most még titokban, nyomok nélkül csinálják. -mondja a nő.
- Hát ez igazán megnyugtató. -motyogom.
- Nem véletlen minket raboltak el. -mondja a fiú.
- De én véletlen botlottam bele a hapsiba. -mondom.
- Akkor sem véletlen. Mindannyiunkban van valami közös, csak azt nem tudom, hogy mi.
- Hogy hívnak? -kérezi a nő.
- Rhodé.
- Én Idai Morgan vagyok. -mondja a nő.
- Nick. -böki ki a srác, majd visszaindul a sötétbe. Idai (Idáj) társaságában követem Nicket. Először nem látok semmit, majd szemem megszokja a sötétséget, és látok körvonalakat. Két kis szék van egy asztal mellett, és egy szakadt szivacs a földön.
- Érezd magad otthon! -mondja a srác mosolyogva, mintha egy palotában lennénk, és kihúzza nekem a széket.
- Oh, köszönöm! -válaszolok udvariasan, majd elnevetjük magunkat.
- Már 1 hete itt tartanak minket... -mondja Idai. - Ellégé hátborzongató volt először, de most már hozzászoktam. És hogy itt van Nick, még hangulatosabb. Semmit se vesz komolyan.
- Azért ez nem így van. A tervünket komolyan veszem.
- Arra már rájöttünk, hogy ennek a kis kínzásnak van célja. Még pedig az, hogy megtudjuk, hova kerülünk, ha nem engedelmeskedünk nekik. Láttam, mikor sok értékes tárgyat vittek el a folyosón, szép ruhákat, sminkesdobozokat, néha beszélgetéseket is hallottam.
Kiborul nálam a bili.
- De mégis miben kell engedelmeskednünk? Lopnunk kell, vagy ölnünk, vagy mi?
- Nem valószínű, hogy ilyen pitiáner apróságokra használnak. Ennek a titokzatos dolognak, amiről mi se tudjuk hogy mi, köze van a múlthoz.
- Mi viszont megszökünk, mielőtt használnának. -vág közbe Nick.
- És mégis hogyan?
- Rájöttünk, hogy ez a hely a Kapitólium alatti csatorna, egy egész, többszintes rendszer, sok járattal. Több mint 100 éves, nagyon régi. Ezt a szintet már rég nem használják semmire, azért tartanak itt minket. Senki nem gondolná, hogy itt vagyunk. -magyarázza Idai. - És van egy vázlatunk arról, hogy merre kell kiszökni.
Próbálom megemészteni az elmúlt fél órában történteket. Bár ki tudja, mennyi ideig voltam kómás állapotban. Korogni kezd a gyomrom.
- És kaját mikor adnak?
- Időnként, amikor szólunk. -mondja Nick.
Odasétálok a rácshoz. Megfogom két oldalát, bár elsőre nagyon hideg, és odanyomom az arcom.
- Valaki? Kérem, hozzanak ennit, nagyon éhes vagyok! -üvöltöm, de semmi. Másodszor is megpróbálom, és hallom a közeledő személyt. Gyorsan eltávolodok a rácstól, kinyitja, és bedob egy zacskót. Belekukkantok, és egy kenyér van benne.
- Ez a vacsorátok! -morogja, majd elmegy. Odaviszem a többiekhez.
- Csúcs. -mondom. A többiek nem nagyon örülhetnek a nyafogásomnak, úgyhogy időben abbahagyom.